
Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a felismerhetetlenségig összeroncsolódott a pilótafülkéje a lezuhant vitorlázó repülőgépnek, egy ép alkatrész alig maradt, a szárnya is leszakadt, miután egy 17 éves lánnyal a fedélzetén a földbe csapódott a dunakeszi repülőtér kellős közepén vasárnap délután.
Rengetegen állták körül az életveszélyesen megsebesült pilótát, mindkét lába és a feje is komolyan megsérült. A brutális balesethez mentőhelikoptert is riasztottak.
A fiatal nő életveszélyes sérüléseket, koponyasérülést szenvedett, már a helyszínen életmentő beavatkozásokra volt szükség. Emelt szintű légútbiztosítás után lélegeztetve szállítottuk mentőhelikopterrel kórházba
– nyilatkozta akkor a Tényeknek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A Blikk hétfői információi szerint azonban a tini belehalt a tragédia során szerzett sérüléseibe.
Szabóné Berki Bianka, a Pest vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lapnak elmondta: a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset lehetséges okát és pontos körülményeit.
A lánynak nem volt túl nagy rutinja
Gyakorló repülésre emelkedett fel vasárnap délután. Úgy tudjuk, a repülőt csörlővel emelték a magasba, ekkor még nem merült fel probléma. A leválását követően néhány manővert is végrehajtott a levegőben. Ám ezután egyelőre tisztázatlan módon gyorsan kezdett veszíteni a magasságából. A légügyi hatóság azt is vizsgálja, hogy esetleg időjárási körülmények vezethettek-e a tragédiához.

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő