
Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett
A rendőrség közleménye szerint előzés közben ütközött össze egy szabályosan közlekedő autóval egy 20 éves sofőr Csomádon március 20-án. A 2102-es út, valamint az Ősz utca kereszteződésénél kezdte meg a manővert, amelyet nem tudott befejezni, így frontálisan ütközött egy másik autóval - írta a police.hu.
Információink szerint a járműbe beszorult 58 éves nő, nem mást mint Tamási Ibolya, a Bp. Spartacus, majd az UTE versenyzője, a magyar judosport jelentős alakja. A magyar világbajnok életéért hiába küzdöttek a mentők, már nem tudtak segíteni rajta. Utasa, egy 61 éves férfi súlyosan megsérült a balesetben. A fiatal őrbottyáni sofőr azonban csak könnyű sérülést szenvedett.
A rendőröknek gyanús volt a 20 éves férfi viselkedése, ezért kettős mintavétel következett. Az eredmény igazolta a gyanút, a sofőr szervezetében THC nyomát mutatták ki.
Fotók: police.hu
Később az őrbottyáni lakásán házkutatást tartottak, ahol egy mosókapszulás dobozban 11 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint 2 őrlőt, és egy digitális mérleget is lefoglaltak.
A halálos közúti baleset okozásával gyanúsítható fiatalembert a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.
Címlapfotó: judo.hu

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik