
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Drága Szapi, ezt nem tudom elhinni... – írta Keresztes Ildikó szombaton Szappanos György halálhírére.
Az 55 éves basszusgitáros információnk szerint néhány napja stroke-ot kapott, életét pedig az orvosok sem tudták megmenteni.
Szappanos György egyebek közt olyan zenekarokban zenélt, mint a Tátrai Band és a Boom-Boom, de a hazai jazz élet legnagyobbjai közt tisztelték.
Kétszer is megválasztották az év basszusgitárosának, a Mohai Tamással és Hirlemann Bertalannal alapított Háború együttesével pedig elnyerte az eMeRTon-díjat.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi