
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 28 éves, madridi Alberto Sanchez Gomez még 2019-ben fojtotta meg akkor 68 éves édesanyját Maria Soledad Gomez-t, majd testét feldarabolta, az egyes testrészeket kutyájának adta, hogy megegye azokat, de ő maga is fogyasztott az emberi húsból.
Anyja testének többi darabjait a hűtőszekrényben tárolta. A férfi a mostani bírósági tárgyaláson pszichotikus rohamra hivatkozva próbált mentegetőzni, azt állította elhunyt apja rejtett módon üzent neki a tv-ben látott hírességeken keresztül, akik azt mondták neki, ölje meg az anyát - írta meg a Mirror a minap.
Alberto ragaszkodott ahhoz, hogy nem emlékszik arra, hogy feldarabolta, majd megette volna anyját.
Az esküdtek kéthetes tárgyalást követően emberölés és emberi holttest meggyalázása miatt végül elítélték. Az ügyészek 15 év és öt hónap börtönbüntetést követeltek a drogfogyasztó férfira. A madridi Audencia Tartományi Bíróság a következő napokban dönt a börtönbüntetésről.
A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen