
Meggyilkolta, majd kertjében elásta ivócimboráját egy zalai férfi
Az ügyészség most vádat emelt.
Tenyek.hu 2023. április 25., kedd 11:06
Az 55 éves Zala vármegyei férfi jó viszonyt ápolt azzal a falubéli férfival, aki 15 éve hajléktalanként élt, de rendszeresen meghúzta magát barátjánál, amiért cserébe nyugdíjából többször bevásárolt, mindezek ellenére a két férfi között gyakoriak voltak a viták.
2021. december 4-én a férfi megint élelmiszert és bort vásárolt, majd barátjával italozni kezdtek, a lerészegedett szállásadó azonban szexuálisan próbált közeledni társához, aki azonban mindezt elhárította, a visszautasított fél dühében lelökte az ágyról és többször megrúgta a földön fekvőt.
Ezt követően a támadó visszaemelte barátját az ágyra, ahol rátérdelt, majd az éjjeliszekrényéről magához vett egy 6-8 centiméteres kést, ezzel pedig kétszer hasba szúrta ellenfelét. A kegyetlen tett után egyszerűen lelökte a sérültet a földre, majd mint sem törődve sorsával, lefeküdt aludni.
Másnap, mikor felkelt tudatosult benne, hogy barátja meghalt, ennek ellenére elindult dolgozni, este, amikor hazaért, a közeli diófa alatt gödröt ásott és abba temette a holttestet. A frissen ásott sírra gallyakat szórt, az áldozat ruháit pedig elégette.
A hatóságokat egy helyi nő értesítette, aki rendszeresen ruhával és élelmiszerrel támogatta a hajléktalant.
A Zala Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt vádat emelt a férfi ellen, aki, ha az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri és a tárgyaláshoz való jogáról lemond, az ügyészség 20 év fegyházbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozza vele szemben – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen
