
Meggyalázták a Mindszenty-szobrot Komáromban, fotókon a csonkítás
Többszázezer forintos kár keletkezett az emlékműben, ám ez nem tartotta vissza az elkövetőt. Többször is lecsapott a környéken. Most emeltek vádat ellene.
Tenyek.hu 2024. március 18., hétfő 13:33
Az eset még 2022. július 17-én, hajnalban történt, amikor egy férfi a komáromi köztemetőben többször megütötte egy vacsővel a Mindszenty József szobrot, melynek letörte a kezeit és orrát is – derült ki a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség hétfői sajtóközleményéből.
A férfi ezzel a tettével 240 ezer forint kárt okozott.
Pár nap múlva, 2022. július 21-én hajnalban azonban egy komáromi bankfiók ajtó üvegét törte be egy kővel, melyben több mint 146 ezer forintnyi kárt tett.
Az elkövető ezután egy műszaki áruház bejárati ajtajának üvegezését is betörte ugyanígy, közel 220 ezer forint kárt maga után hagyva.
Az ámokfutása ekkor azonban még nem ért véget.
2022. augusztus 16-án, hajnalban egy másik komáromi pénzintézet bejárati ajtajának üvegét is megrongálta, mellyel már nagyobb, 357 ezer forintos kárt okozott.
Az ügyészség most a napokban arra tett indítványt, hogy a Komáromi Járásbíróság a férfit fegyházbüntetésre, közügyektől eltiltásra ítélje, valamint kötelezze a sértettek kárának megtérítésére.
Kapcsolódó tartalmak:
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen

