
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
Második születésnapját ünnepelhette szerdán egy gyalogos, miután hajmeresztő jelenetet úszott meg Vecsés közelében.
A Budapesti Autósok Közössége által megosztott felvételen látható, hogy a járókelő éppen egy kereszteződésben sétált át a zebrán, amikor a piros lámpa felé érkezve egy sofőr elvesztette uralmát a kocsija felett.
A Škoda megpördült, majd irányíthatatlanul csúszott az elágazásba, közben majdnem elütötte a gyalogost, akinek futnia kellett az életéért. Óriási szerencséje volt neki és a Vecsés felől érkező autósoknak is, hogy nem történt nagyobb baj.
A videóból kiderül, hogy a Škoda vezetője nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt, illetve hallható az is, hogy a kocsi nem volt ABS-szel felszerelve.

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért