Megfagyott a kisgyerek lába a szülei miatt, de a többi kicsit is durván veszélyeztették

A kicsit penészes falú és padlózatú, hideg ingatlanban nevelték. A Győri Járási Ügyészség vádat emelt a szüleivel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette bűncselekmények miatt. A gyermekek fizikailag és érzelmileg is elhanyagoltak voltak az alkoholizálás, dohányzás és szerencsejáték terhelte hét tagú családban.

A vádirat szerint egy penészes, rendezetlen, testi épséget veszélyeztető ingatlan két szobájában lakott a pár, a nő két nagykorú fia, kiskorú lánya és a vádlottak két közös kisfia.

A gyermekek ápolatlanok voltak, a legkisebb gyermek úgy ment 2020 elején óvodába, hogy mindkét lábfején fagyási sérülések voltak. Nevére nem hallgatott, futni, egyenesen a hátán feküdni nem volt képes, társai hátára mászva, beléjük harapva próbált velük kapcsolatot teremteni – részletezte közleményében az ügyészség.

Hozzátéve, hogy a felnőtt fiatalemberek ittas állapotban megvalósult rendszeres konfrontálódása rossz hatással volt a kiskorúakra.

A kislány iskolai közösségbe való beilleszkedését jelentősen nehezítette ápolatlan megjelenése és a megtanult rossz problémamegoldó stratégiája is, megviselték egyik felnőtt bátyja őt bántalmazó magatartásai, mellyel szemben szülei nem védték meg, az eseteket rájuk hagyták.

A vádlottak magatartása a hatóságokkal felszínes volt, ingatlanjukat elárverezték a családban élő három kereső személy fizetésének nem megfelelő beosztása miatt. Ezután a család egy 30 négyzetméteres, lakhatásra alkalmatlan mellékhelyiségbe költözött. Tavaly novemberben a hatóságok kiemelték a gyermekeket a családból.

A szülők mindhárom gyermek értelmi, érzelmi, testi és lelki fejlődését is veszélyeztették.

Az ügyészség a vádlottakat három-három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. Velük szemben hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.

 

 

 

2023. november 27. 09:34
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...