
Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg
Az ukrajnai Ilfov megyei Ştefăneştii de Jos település polgármesterét, Ionel Robert Ştefant más személyekkel együtt őrizetbe vették, miután a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) több házkutatást is tartott kiskorúak nemi kizsákmányolása, nemi erőszak, nemi erőszakban való bűnrészesség, fizikai bántalmazás és a tanúvallomások befolyásolása miatt.
Az ügyészek szerint a gyanúsítottak 2017-2018-ban folyamatosan kizsákmányoltak szexuálisan egy 13 éves lányt, majd családját megfenyegették, illetve különböző ajándékokkal próbálták őket megvesztegetni, hogy mindenképp hallgassanak a történtekről. Az egyik feljelentőt többször olyan súlyosan megverték, hogy 11-12 napos orvosi ellátásra szorult.

fotó: Facebook/Ionel Robert Ştefan
A polgármestert 2021-ben már egyszer őrizetbe vették nemi erőszak miatt. A gyanú szerint 2018-ban más személyekkel együtt megerőszakolt egy lányt, aki teherbe esett, és meg is szülte a gyermeket, ám akkor a nyomozást vezető ügyész úgy döntött, hogy Ionel Robert Ştefan szabadlábon védekezhet.
A férfit a tavaly ellene indult eljárás miatt felfüggesztették a Nemzeti Liberális Pártban betöltött tagságát és tisztségeit, polgármesteri mandátumáról azonban nem mondott le – írta meg a Krónika online.
A címlapfotó illusztráció

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét