
Gázolt a vonat Győrnél
Most már biztos, hogy annak a 14 éves kislánynak a feldarabolt, összeégett maradványait emelték ki a rendőrök a földből Diósjenőn, akit nevelőapja gyilkolt meg. Krisztina holtteste nyáron került elő, most azonosították. A diósjenői rém másik nevelt lányát, a 19 éves Alexandrát is megölte. A nyomozók őt találták meg először, tavaly nyáron.
A testvérpár még 2009 éve tűnt el gyanús körülmények között. A kegyetlen nevelőapa 14 év után végül megtört, és maga mutatta meg, hol temette el a 14 éves Krisztinát.
Sorra derültek ki a sokkoló részletek: a nyomozók szerint a gyilkos a kisebbik lány testét eltemette, majd kihantolta, hogy elégesse és máshová rejtse el.
„Kiásta, a másik lánytestvéremet a Krisztinát, és akkor ő... amit el tudott, azt ő földarabolta baltával, és ő elfűtötte a sparheltban” – mondta a Tényeknek Horváth Attila.
A lányok anyja ráadásul végig tudott a borzalmakról. Most a rendőrség is elmondta, hogy a nő csak akkor kezdte segíteni a nyomozást, amikor párja már nem tudta rettegésben tartani.
A férfit többszörös emberöléssel, az anyát bűnpártolással gyanúsítják. A nő azt is tudhatta, hogy a férfi verte és szexuálisan zaklatta lányait. A szomszédok szerint a nevelőapa félt a lebukástól, ezért gyilkolhatott.
„Olyan öt hónapos terhes volt körülbelül. Olyan 13-14 évesek lehettek. Megerőszakolta, teherbe esett...” – árulta el az egyik szomszéd.
Az első holttest, az idősebbik lányé azután került elő 2022-ben, hogy bátyjuk udvari wc-t épített és ásás közben emberi csontot talált. Egyik rokonuk sokkos állapotban figyelte, ahogy a rendőrség kiemeli Alexandra holttestének többi részét.
„Ott jártunk el mellette...nem is sejtette az ember, hogy ott van valami... hát ez nagyon durva” – nyilatkozta a Tényeknek Kurucz Krisztián.
A diósjenői rém részben beismerte a szörnyűségeket, a nyomozást most zárta le a rendőrség, az iratokat átadták az ügyészségnek.

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja