Megemelték a Nyári diákmunka program keretösszegét

Már az első héten a húszezret közelítette a Nyári diákmunka program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma, a kormány a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.

2021. július 07. 08:10

A Nyári diákmunka program lehetőséget teremt a fiatalok számára, hogy a szünidőben valós körülmények között dolgozva keresethez jussanak. A tanulók kétféle - önkormányzati vagy vállalati - diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben július elsejétől legfeljebb két hónapra vállalhatnak munkát, de míg előbbinél maximum napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhatnak. Az önkormányzatok munkaviszony keretében foglalkoztatják a diákokat, az állam pedig teljes egészében megtéríti számukra a munkabért.

A tanulók így napi 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 164 250 forintot, a szakképzettséget nem igénylőkben pedig bruttó 125 550 forintot kereshetnek.

A mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunkát az állam szintén legfeljebb két hónapig támogatja 75 százalékban. A részletes feltételek a munka.hu foglalkoztatási portálon olvashatók. A 16-25 év közötti, nappali tagozatos diákok a járási vagy fővárosi kerületi hivataloknál jelezhetik részvételi szándékukat - ismertették.

Bodó Sándor a közlemény szerint elmondta, hogy az utóbbi évekhez hasonlóan az idén is az önkormányzati diákmunka dominál több mint 15 ezer fővel. A turizmus-vendéglátás területén mintegy ötödannyian, a mezőgazdaságban néhány százan dolgoznak már az első héten a támogatott fiatalok közül. A program a keleti országrészben népszerűbb, a legtöbb résztvevő Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében állt munkába, de sokakat foglalkoztatnak Békés és Hajdú-Bihar megyében is. A kétfajta alprogram számos lehetőséget nyitott meg a fiatalok előtt: 150 munkakörben szerezhetnek munkatapasztalatot az irodai adminisztrátortól a felszolgálón, recepcióson át a kisállattenyésztőig, gyümölcs- és zöldségfeldolgozóig.

Az államtitkár kifejtette: a kormány programja a diákok számára költőpénzt, jelenlegi munkáltatójuknak pedig kézzelfogható segítséget jelent az átmeneti többletfeladatok ellátásában. De hasznára válik a középiskolások, egyetemisták majdani foglalkoztatóinak is, hiszen az érdemi munkatapasztalattal rendelkező pályakezdők beilleszkedése gyorsabb, rugalmasabb lehet. A kilencedik éve futó Nyári diákmunka program 2013 óta 210 ezer fiatal vakációs munkavégzését támogatta összesen több mint 20 milliárd forinttal - közölte

MTI/A címlapfotó illusztráció 

Megmentették a sírásó életét a szabolcsi temetésen
A szabolcsi temetésen összeesett a sírásó, a lelkész a sírok között sietett a segítségére.
Állati barátság: kecske és kakas együtt mentett meg egy bajba jutott tyúkot - Videó
A tyúkra egy sólyom csapott le, aki azonban nem számolt azzal, hogy a szárnyas barátai a megmentésére sietnek.
Véget ért a TV2 túlélő-reality műsora: két férfi nyerte meg
A nagy sikerű Totem névre keresztelt kalandreality óriási küzdelemmel, pénteken véget ért véget, íme a nyertesek.
Ájultra verték az illegális fakitermelőket leleplező dokumentumfilmeseket
20 ember rontott neki annak a 2 újságírónak, akik mindössze az igazságot akarták megörökíteni.
James Bond elcsukló hangon mondott köszönetet, végleg elbúcsúzott
Filmje utolsó forgatási napján Daniel Craig teljesen elérzékenyült.
Élete végéig emlékezni fog a pillanatra
Pápai Joci büszkén és határozottan kijelentette, hogy szerinte a Sztárban sztár leszek idei évada minden várakozásuk...
Fürjes: Megszüntetés helyett felújítást!
Többezer budainak nehezítené meg a mindennapjait a főváros, ha megszüntetnék az 56-os villamos két megállóját, a Nyú...
Külföldön is várják a Gyurcsány-filmet
Több mint harminc helyszínen, 40 kiváló színésszel és 1200 statisztával forgatták az őszödi beszédről és annak követ...
Fesztivállal ünnepelték a Balatont
Több mint ezer ember bulizott együtt a Balaton Ünnepén, Balatonvilágoson. Idén először rendezték meg, miután a MOL N...
Rendőrterror: 1000 civil sérült meg
2006-ban kilőtték a szemét, ezért elvesztette a munkáját, a szerelmét, és az utcára került egy férfi. Nagy László eg...