
Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen
„Áram hatására gondolom a pólusok között ívet húz és magas hőmérsékleten képes meggyújtani a cigarettát” – annak az elektromos öngyújtónak a működését mutatja az édesapa, amivel 12 éves fiát szerinte megégette a bólyi polgárőrség vezetője. Fotókon mutatta azokat a vörös égési foltokat, sérüléseket, amiket a bántalmazott fiatal elszendvedett.
A diák egy osztálykirándulásra vitte magával a gyújtót, azonban az osztályfőnöke észrevette és elvette tőle. Amikor az osztály visszaért az iskolába, a tanár átadta a gyújtót az igazgatónak, aki számon kérte a gyereket a viselkedéséért. Ezután pedig arra kérte a közelben tartózkodó polgárőrség vezetőjét, hogy bizonyítsa be a tárgyról, hogy fájdalmat lehet vele okozni, a férfi emiatt égette meg kétszer is a gyerek karját. A fiú apja szerint az igazgató végig ott volt és mégsem avatkozott közbe.
„Óriásit csalódtam az intézményvezetőjében, aki karnyújtáson belül állt a történtektől és nem állította meg, holott a gyermekem el akarta húzni a kezét, fájt neki, jelezte, hogy fájdalma van és ennek ellenére még egyszer megtörtént ez” – részletezte az apa.
A gyerek édesanyja szerint nem helyes az, hogy a fia magával vitte a gyújtót a kirándulásra, de akkor sem ért egyet ezzel a fegyelmezéssel, főleg úgy, hogy a fia senkinek nem okozott kárt az eszközzel.
„Mindenképpen egy érdekes körülmény, hogy az öngyújtót már reggel elvették tőle és ez az egész incidens csak a nap végén történt” – mesélte az anya.
A kegyetlen fegyelmezést az iskola dolgozóin kívül több szülő és gyermek is látta. A fiú egyik diáktársának apját is megdöbbentette az eset.
„És ha véletlen egy bicska van a hátizsákban, akkor megvágják, hogy érzékeltessék. Tehát nem, nem gondolom, hogy ez normális” – jelentette ki.
A fiú égési sérüléseit a pécsi Gyermekgyógyászati Klinikán látták el. A szülők azt mondták, a fiuk sajnálta, hogy elővette a gyújtót a kiránduláson, pedig csak véletlenül maradt a táskájában. A kínzó, megalázó rendre utasítás közben azonban zokogva kért bocsánatot az igazgatótól, aki szerint azonban egészen más történt.
„Nem tudom, hogy mi volt az a gyerek kezén, ami látható volt, mert én nem láttam égési nyomot a gyereken abban a pillanatban, amikor együtt tartózkodtunk ott, a gyermek nem sírt, nem zokogott” – nyilatkozta az igazgató.
A szülők azt mondták, hogy eddig meg voltak elégedve a bólyi iskolával és az ott tanító pedagógusokkal, most viszont csalódottak. Éppen ezért az édesapa feljelentést tesz a bántalmazó fegyelmezés miatt.

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat