Megbocsáthatatlan dolgot tett a válófélben lévő férfi

Hónapokig zaklatta, fenyegette, megerőszakolta, végül pedig leszúrta a feleségét.

Az ötvenes éveiben járó férfinek 2018 végére annyira megromlott a házassága, hogy felesége elhagyta őt, és bejelentette válni akar. Ő azonban ezt nem akarta elfogadni. Elkezdte mindenhová követni és zaklatni. Két hét alatt 180 alkalommal hívta telefonon, valamint fenyegető vagy értelmezhetetlen üzeneteket küldött a nőnek és annak gyermekének.

Meg is erőszakolta az asszonyt, mivel az nem volt hajlandó még utoljára szexuálisan érintkezni vele.

Fél év elteltével többször életveszélyesen megfenyegette, majd be is váltotta a fenyegetést. 2019 tavaszán megvárta a nőt a munkahelye feletti lépcsőházban és egy 11 cm hosszú pengéjű késsel rá támadt. Négyszer megszúrta a nőt. A segélykiáltásokat meghallva egy munkatárs sietett az asszony segítségére, akinek sikerült leszednie a sértettről a férfit. Ezt követően azonban a dühöngő férfi őt is megtámadta. Neki azonban sikerült kimenekülnie az utcára.

A kiabálást meghallva az asszony egy ismerőse is a nő segítségére sietett. Az örjöngő férfi őt is megsebesítette, megszúrta a nyakán, a fején és a bal kezén is.

Ezután az utcán folyamatosan menekülő másik segítőt vette üldözőbe, többször megpróbálta őt megszúrni, azonban annak egy a földről felkapott bottal sikerült elhárítania a támadást. Miután nem sikerült leszúrnia a sértettet úgy döntött elgázolja. Mikor belátta, hogy ez sem fog neki sikerülni elhajtott a helyszínről és Ausztriába menekült.

A férfit az osztrák rendőrök elfogták.

Öt bűncselekménnyel vádolják, köztük több emberen elkövetett emberölés kísérletével.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a vádiratában az elkövető felmentésére és kényszergyógykezelésének elrendelésére tett indítványt, mivel elmeműködésének kóros állapota miatt a férfi nem büntethető és tartani kell attól, hogy hasonló bűncselekményt fog elkövetni - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A fotó illusztráció.

2021. szeptember 02. 08:35
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
A zenész-legenda Leslie Mandoki különleges koncertet adott Budapesten. A „50 év szabadságvágy” című ingyenes szabadt...
Több ezer titkos felvételt készített. Most vádat emeltek ellene.
Magyarországon az úgynevezett "kielégítetlen egészségügyi szükséglet" aránya a legalacsonyabbak közé tartozik az egé...
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...