
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Sokat látott kollégáink is meglepődtek május 9-én, mikor egy közúti ellenőrzés alkalmával az M6-os autópályán Dunaszentgyörgy térségében egy autót állítottak meg – írja a police.hu.
Az autó azért volt feltűnő a rendőröknek, mert minden irányból le volt sötétítve. Mint később kiderült, ez volt a legapróbb szabálytalanság. Az autót vezető 47 éves férfinak nem voltak alsó végtagjai, ennek ellenére azonban vezethetett volna, ha a kocsit megfelelően átalakították volna. Ehelyett a sofőr – a rendőrök megdöbbenésére – két, a fék- és gázpedálra drótozott fadarabbal működtette a pedálokat.

Fotó: police.hu
Mikor a vezetői engedélyét elkérték, elmondta, hogy soha nem volt jogosítványa, sőt jelenleg is eltiltás hatálya alatt vezet. Az adatok ellenőrzésekor kiderült az is, hogy a jogerős vezetéstől eltiltás mellett felfüggesztett börtönbüntetése is van ugyanezen bűncselekmény elkövetése miatt. A nyilvántartó adatai szerint a 47 éves férfival szemben a legutóbbi eltiltása óta már máshol is indult eljárás, és a korábbi években is számos alkalommal kapták el eltiltás hatálya alatti és engedély nélküli vezetés miatt.
Az egyenruhások a férfivel szemben büntetőeljárást indítanak.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen