
Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek
Büntetőeljárást indított a rendőrség ismeretlen tettes ellen, aki szeptember 4-én 9 óra körül Veszprém belvárosában megfogta egy nő vállát, majd felhúzta a szoknyáját, miközben a saját nadrágját letolta. A fiatal lány segítségért kiabált, majd miután ellökte magától a férfit, az elfutott – közölte a rendőrség vasárnap.
Kifejtve, hogy a nyomozók néhány napon belül beazonosították a 23 éves halimbai gyanúsítottat. K. Sz.-t az egyenruhások elfogták, majd előállították és a nyomozók szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.
A férfi a rendőröknek beismerte, hogy az elmúlt időszakban több alkalommal is fogdosott hasonló módon nőket Veszprémben és Ajkán is. Ez idáig 4 sértett tett bejelentést a perverz férfi ellen, de Ajkán és a megyeszékhelyen további nőket is tapogatott az utcán.
A halimbai illetékességű fiatal többnyire a lányok intimebb testrészét fogta meg úgy, hogy őket gyalog követte, majd szeméremsértő cselekményt követett el sérelmükre.
A nyomozás során beszerzett adatok alapján a rendőrök őrizetbe vették a 23 éves férfit és előterjesztést tettek a letartóztatására.
A címlapfotó illusztráció
Korábbi cikkek:
Önkielégítést végzett a HÉV-en, elfogták
Kislányoknak mutogatta magát a játszótéren, majd magához nyúlt

Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek

Ő Gábor, akit halálra vertek a budapesti Morrison's-ban, utolsó fotóján gyilkosával szelfizhetett

Brutális gyilkosság Miskolcon, a nyílt utcán találták meg az áldozatot

Horror egy budapesti szórakozóhelyen, meghalt egy fiatal

Állati pokol Zalaegerszegen: 23 állatot tartottak horror körülmények között

Káosz a 84-es főúton: Több autó és egy busz karambolozott

Vizsgálat után egyszerűen eltűnt a beteg Kiskunhalason

Ámulatba ejt az éjszakai égbolt, 14 évig nem láthatunk hasonlót

Módszeresen kegyetlenekedett egy alsószentiváni testvérpár

Váratlan fordulat állt elő a jászberényi karateedző kalandparkos ügyében

Súlyos áramütés ért egy felelőtlen fiatalt a Rákospalota-Újpest vasútállomáson

Videón a rajtaütés, álrendőrre csaptak le Siófokon