
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A pimaszság netovábbjára vetemedett néhány csaló, ugyanis adatokat próbáltak meg elhalászni a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrségtől – számolt be a szervezet szerdán a közösségi oldalán.
A szélhámosok egy pénzintézetnek adták ki magukat, és „új banki hitelesítési eljárásokra” hivatkozva kérték az ügyfelet, hogy kattintson egy linkre, amivel meg tudja erősíteni az adatait.
A próbálkozás azonban messze nem volt tökéletes. A rendőröknek rögtön szemet szúrt a meglehetősen magyartalan fogalmazás. Olyan szókapcsolatokat olvasva, mint az „értékeljük az üzletét”, azonnal rádöbbentek az egyenruhások, hogy kikkel van dolguk, és nem dőltek be a csalóknak, akik még egy helyesírási hibával is tetézték a dolgot.
A rendőrség úgy fogalmazott, hogy az online csalás a digitális tér covidja, ugyanis vírusként terjed. Kérnek mindenkit, figyeljenek az árulkodó jelekre, és ne hagyják magukat megvezetni.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen