
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
Áder János köztársasági elnök 11 órakor megnyitotta az Országgyűlés alakuló ülését.
A jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt.
Ezt követően az államfő köszöntötte az országgyűlési képviselőket és a 11 nemzetiségi szószólót, valamint bejelentette a megbízólevelek átvételét.
Áder János korelnöknek kérte fel Turi-Kovács Bélát, akinek átadta az ülés vezetését.

Az újonnan megválasztott képviselők az Országház főlépcsőjén mentek be az épületbe.
Üléskezdéskor a DK-frakció tagjai nem voltak bent a teremben.
A képviselők a történelmi zászlók előtt tettek esküt.
Az ezt megelőző mandátumvizsgálat során a megbízóleveleket szabályszerűnek találták, így a parlament igazolta a képviselők és a nemzetiségi szószólók mandátumát. A korjegyzők felolvasták az igazolt képviselők és a nemzetiségi szószólók nevét.
A Fidesz-KDNP képviselői az alakuló ülés előtt a Hold utcai református templomban vettek részt istentiszteleten és virágot helyeztek el a Batthyány-örökmécsesnél.
A Demokratikus Koalíció képviselői csak a mandátumigazolás és az eskütétel idejére jelentek meg az ülésteremben, azt követően azonnal távoztak.
A Momentum képviselői is elhagyták az eskütétel után az üléstermet. Korábban azt közölték a Facebook-oldalukon, hogy a frakciótagok a parlamenti mellett alternatív esküt tettek, melyben nem csak egy szűk kiváltságos réteg, hanem az egész társadalom szolgálatára esküdtek fel.
A Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja ökumenikus istentiszteleten vett részt az alakuló ülés előtt.
Hadházy Ákos - aki függetlenként dolgozik a parlamentben - nem vett részt az eskütételen, így képviselői jogait egyelőre nem gyakorolhatja.
Az Országgyűlés korelnökéből - aki a legidősebb képviselő, a 86 éves fideszes Turi-Kovács Béla - és a korjegyzőkből - vagyis a legfiatalabb képviselőkből - álló testület jelentést tett a mandátumvizsgálat eredményéről, amely mindenki megbízólevelét szabályszerűnek találta. A parlament 196 igen szavazattal, egyhangúlag igazolta a képviselők és a nemzetiségi szószólók mandátumát.

A parlamentnek 199 képviselő a tagja, közülük egy nemzetiségi képviselő, a Ház munkájában 11 nemzetiségi szószóló is részt vesz.
Az elnöki pulpitus jobb oldalán az európai parlamenti képviselők mellett a kormánypártok, a Fidesz és a KDNP politikusai foglalnak helyet, mellettük az LMP, az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum, Demokratikus Koalíció, Jobbik és a Mi Hazánk képviselői ülnek, a nemzetiségi szószólók a kormánypárti széksorok mögött kaptak helyett.
Turi-Kovács Béla bejelentette a kormány megbízatásának megszűnését. Innentől - az alaptörvény értelmében - a 2018-ban megalakult kabinet ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét, nemzetközi szerződés kötelező hatályát nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat.

A 199 fős parlamentben a Fidesznek 117, a KDNP-nek 18, a Demokratikus Koalíciónak 15, a Jobbiknak, a Momentumnak és az MSZP-nek 10-10-10, a Mi Hazánknak és a Párbeszédnek 6-6, az LMP-nek 5 képviselője lesz. Egy mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és egy képviselő, Hadházy Ákos függetlenként dolgozik majd.
MTI/Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd, MTI/Illyés Tibor

Kapcsolódó tartalmak:
Kocsis Máté: Az Országgyűlés a megválasztott képviselők munkahelye
Gyurcsány Ferenc vezetésével kivonult a DK és a Momentum az alakulóülésről

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint