
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Azóta kiderült, a fiatal ámokfutó a munkahelyéről lopta el a kocsit, amivel hatalmas sebességgel elütötte Brigittát, mindezt úgy, hogy jogosítványa sem volt. Korábban ugyanis elvették a vezetői engedélyét a rendőrök.
Az ütközés után kiszállt a kocsiból, megnézte mi történt, de utána ennek ellenére mégis elhajtott a helyszínről. A részeg sofőrt később elfogták. A helyiek szerint ráadásul bedrogozva vezetett.
A postást közben a járőrök kezdték el újraéleszteni, majd a mentők kórházba vitték- Állapota azóta is válságos. Most Makádon, ahol él, gyűjtést szerveztek neki és a családjának.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen