
Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés
Egy héttel a kegyetlen gyilkosság után is rendőrök állnak a Szőkédre bevezető és kivezető utakon. A 68 éves férfit március 2-án verték agyon saját kertjében, miután valami zajt hallott és kiment az udvarra.
A nyugdíjas holttestére felesége talált rá másnap reggel.
Hiába telt el egy hét a brutális gyilkosság óta a rendőrök még nem találták meg az elkövetőt. Pedig az ott élők szerint, az idős párnál kamera rendszer is működött.
Hát de be volt kamerázva állítólag, az egész lakás és kint az udvar is
– mondta a Tényeknek egy szomszéd.
A helyiek szerint a gyilkos betörni ment az idős párhoz, a nyugdíjas azonban megzavarta az elkövetőt. Így az felkapott valamit és agyonverte.
Simán akart lopni, és nem jött össze. Kiment a Kálmán bácsi és megtörtént a baj
– tette hozzá az egyik helyi.
A faluban folyamatosan járőrőznek a rendőrök.
Minden nap itt vannak és azt mondták, hogy még sokáig itt lesznek, járkálnak állandóan
– mondta az ottlakó.
Ennek ellenére a településen élő idősek egy hete rettegésben élnek.
Zárkóznak nagyon, tehát embereket nem látok mozogni, szóval ez szörnyű nem gondolta senki, hogy ilyen lesz
– fűzte hozzá egy helybéli.
A rendőrség emberölés miatt nyomoz, továbbra is ismeretlen tettes ellen.

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron

Késes ámokfutó ugrott be egy budapesti óvoda udvarára

Napokig élt halott édesanyjával egy férfi Dunakeszin

Zsigó Róbert: szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés

Élettársa mellkasán égette el a cigarettát: döbbenetes részletek a Nagykáta környéki terrorból