Még börtönben ülve is sikerrel járt a csaló, telefonos bűnbanda

Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség egy hatfős bűnszövetség tagjai ellen, akik közül négyen egy börtönből csaltak ki pénzt telefonon a megtévesztett sértettektől - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.

2022. október 20. 13:41

A vádirat szerint a vádlottak közül négy férfi jogerős szabadságvesztését töltötte, és néhány hónapig egy cellában tartózkodott. Kitalálták, hogy bírósági végrehajtónak adják ki magukat, és csalásokkal így jutnak pénzhez.

A vádlottak ismeretleneket hívtak fel telefonon, akikkel közölték, hogy lejárt tartozásuk van, amelyről azért nem tudnak, mert nem vették át az állítólagosan erről szóló küldeményeket. A sértetteket ezután arra szólították fel, hogy a kitalált tartozás összegét azonnal utalják át, ellenkező esetben végrehajtók vagy rendőrök mennek a lakásukra. A sértettek esetleges kérdéseit a vádlottak azzal hárították el, hogy nincs joguk részleteket közölni és a lezárt iratokat felbontani. A vádlottak a bűncselekmények elkövetéséhez mobiltelefonokat és SIM-kártyákat szereztek, amelyeket elrejtettek, illetve időközönként megsemmisítettek.

A fogvatartottak közül egy 36 éves férfi bevonta a bűnszövetségbe a szabadlábon lévő élettársát és nagybátyját is, akik folyószámlákat nyitottak, az azokra érkező összegeket felvették, valamint feltöltötték a mobiltelefonok egyenlegét.

A fotó illusztráció: police.hu

A vádlottak a 2019 júniusa és 2020 októbere között lebonyolított csalárd telefonhívásokkal összesen több mint 2,5 millió forintos kárt okoztak.

Az ügyészség a bűnszövetség tagjait többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és vétségével vádolja, előéletük miatt a hat vádlottból ötöt többszörös vagy különös visszaesőként. A kerületi ügyészség a 36 éves férfival szemben fegyházbüntetés, társaival szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban, azzal, hogy a büntetés végrehajtásának felfüggesztésére egyedül a büntetlen előéletű, és a legkisebb számú bűncselekménnyel, bűnsegédként vádolt nagybácsi esetében lát lehetőséget.

Az ügyészség indítványa szerint a többi vádlottnál meg kell állapítani azt is, hogy esetükben a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége is kizárt. A vádlottak közül öten más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztésüket töltik.

A Fővárosi Főügyészség arra is felhívta a figyelmet, különösen az időskorúakét, hogy ilyen típusú telefonhívások esetén gyanakodjanak, igyekezzenek tisztázni, valós-e a hívás. Azonnal ne utaljanak pénzt, mindig ellenőrizzék a lakóhelyük szerinti bíróságon, hogy folyik-e ellenük végrehajtás. Kérjenek telefonszámot visszahíváshoz, jegyezzék fel, milyen nevet mond a hívó, és ragaszkodjanak a személyes ügyintézéshez az állítólagos végrehajtói irodában. Ha ezt a hívó fél elutasítja vagy egyéb gyanús körülmény merül fel, késedelem nélkül értesítsék a rendőrséget a csalók sikeres elfogása érdekében - javasolták.

Forrás: MTI

Az állat társ, nem pedig játék - Szívügyünk az állatvédelem
Nemes ügy mellé áll a TV2 Hírigazgatósága.
Babakocsit toló nőt ütöttek el Sopronban, a 9 hónapos pici is megsérült - Fotók
A 64 éves sofőr nem adott elsőbbséget a zebránál.
Megölte és feldarabolta 11 hónapos kislányát egy elvetemült férfi
A férfit egy járókelő ismerte fel a hírekből.
Így élnek az ország 37. leggazdagabb emberének gyerekei
Jákob Zoltán gyermekei büszkék apjukra, azonban két lábon a földön állva élik meg sikereit.
Letépte a nő ruháját, majd a nyakát szorítva akarta megerőszakolni a miskolci utcán - videó
Most emelt vádat az ügyészség a férfi ellen nemi erőszak kísérlete miatt.
Tények teljes adás, 2022. december 6., kedd
TRAGÉDIA - Meghalt az a 14 éves lány, aki Csopaknál szenvedett balesetet, kizuhant a kocsiból. Kórházba vitték, de n...
Tények Plusz adás, 2022. december 6., kedd
BENZINPÁNIK - Kígyózó sorok, több órás várakozás a kutakon. Hová vezet az olajembargó és az uniós szankciók miatt ki...
Buszmegállóban esett össze az idős férfi – rendőrök küzdöttek az életéért
Több mint fél óráig próbálták újra éleszteni az eszméletlen férfit a főtörzsőrmesterek.
Tények röviden, 2022. december 6., kedd
Tények röviden adás
Párássá válik a levegő
időjárás-jelentés, 2022. december 6., kedd
Ukrajnában fogták el az egyik debreceni pénzváltós rablót - videó
Megszólalt a focivébé előtt megalázott PSG-sztár a spanyolok égéséről
Félidőben az NFI Stúdió fejlesztése Fóton
Az arab világ szinte önkívületben ünnepelte Marokkó negyeddöntőbe jutását
Orbán Viktor: A szankciós benzinárakból elvonjuk az extraprofitot, és a rezsivédelmi alapba irányítjuk