
Gázolt a vonat Győrnél
Az 55 éves gyanútlan nő június 25-én délután, a HÉV szerelvényről Szilasliget megállónál szállt le, majd egy földúton gyalogolt tovább. Először csak lépéseket hallott maga mögött, majd megfordulva lökést érzett a vállán. Az ismeretlen férfi leteperte, és erősen szorította, de a nő nem adta fel, és addig mozgolódott, míg ki tudta szabadítani kezét és lelökte magáról a férfit, ám miközben feltápászkodott, támadója újra a földre lökte. A nőnek sikerült elérnie az eséskor elejtett ridiküljét, amivel ütni kezdte támadóját, miközben torka szakadtából segítségért kiabált, mire az ismeretlen elszaladt – írta meg a police.hu.
A könnyű sérülést szenvedett asszony hazament, letusolt, átöltözött, felhívta barátnőjét, majd a történtek után egy órával tárcsázta a segélyhívót. Ezt követően a péceli körzeti megbízottak hamar kézre kerítették a 25 éves Sz. Sándor Gergőt.

A segédmunkára Ukrajnából érkező férfi első kihallgatásán mindent tagadott, állítása szerint bevásárlás után hazament, majd másnap reggelig aludt, azonban két órával később már beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy aznap délután sörözött, kicsit berúgott, a nap további részére hiányosan emlékszik.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális erőszak bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az őrizetbe vett Sz. Sándor Gergővel szemben, egyben kezdeményezték letartóztatását.
Fotó: police.hu

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja