
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Miskolci Törvényszék pénteken hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki saját nagyanyját akarta kirabolni Hernádnémetiben.
A férfi 2020 októberében nagymamájához indult, hogy meglopja őt. Az idős asszony éppen akkor érkezett haza, mikor unokája a gondosan összegyűjtött tűzifát pakolta egy zsákba. Ekkor kérlelni kezdte a fiút, hogy ne tegye ezt vele. A vádlott ezt követően ingerült lett és készpénzt követelt hozzátartozójától, majd azzal fenyegette, hogy megöli.
A nagymama közölte a férfivel, hogy nincsen pénze, ezért a kegyetlen vádlott arcon ütötte a védtelen asszonyt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ezután ruházatát próbálta átkutatni, amikor a szomszéd a sértett kiabálását észlelve a nő segítségére sietett. Kitessékelte a férfit az ingatlanból, aki azonban később őrjöngve tért vissza és dühében értékes műszaki cikkeket tört össze. Távozásakor ismét életveszélyesen megfenyegette mamáját. Az idős nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az elsőfokú bíróság a vádlottat rablás, lopás, rongálás és testi sértés miatt 12 évszabadságvesztésre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélte.
Az ítélettel szemben az ügyész, illetve a vádlott és védője is fellebbezett, így a törvényszék másodfokú tanácsa 7-7 évre enyhítette büntetését. A férfi megbánó magatartást tanúsított, nagyanyja pedig megbocsátott neki.
Az ítélet jogerős - közölte a Miskolci Törvényszék.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen