
Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen
A miskolci rendőrök kedd délután, Alsózsolcán vontak intézkedés alá egy 21 éves hernádnémeti sofőrt. Egy lakos készített videót az autós bizonytalan közlekedéséről, majd értesítette az egyenruhásokat.
A bejelentést követően a járőrök azonnal ellenőrzés alá vonták a férfit, aki összefüggéstelenül beszélt, mozgása teljesen koordinálatlan volt, a pupillái pedig beszűkültek, illetve a nyála is csorgott a ruhájára. A fiatalember ruházatának az átvizsgálása során négy darab alumíniumfóliába csomagolt növényi törmelék is előkerült, melyet a helyszínen lefoglaltak a rendőrök.
A sofőrt a járőrök előállították mintavétel céljából a rendőrkapitányságra, majd a vezetői engedélyét is elvették - olvasható a rendőrség oldalán.
A Miskolci Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a férfival szemben járművezetés bódult állapotban vétség gyanúja, és más bűncselekmények miatt. Az ügyben további nyomozás várható.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök felhívják mindenki figyelmét, hogy akik ittasan, kábítószer, vagy olyan gyógyszer hatása alatt vezetnek, amely a vezetési képességre hátrányosan hat elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.
A címlapfotó illusztráció.

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat