Még a házi őrizetben sem bírt magával a Deák téri kettős gyilkosság másik résztvevője

A 22 éves férfi ötször rúgta meg az egyik haldokló áldozatot, ez a felvételen is látszott, amelyet a három évvel ezelőtti brutális kettős gyilkosságról tettek közzé. Ezután házi őrizetbe került.

A Deák téri késelő társa a vád szerint barátaival felelős két fiatal haláláért. Elfogása után házi őrizetbe került, de nem sokáig élvezhette az otthona melegét, mert a novemberi tárgyalására már ismét bilincsben hozták a bíróságra.

Kiderült, hogy J. Marcell a házi őrizetben sem tudta féken tartani agresszióját. A 22 éves fiatal a saját családját sem kímélte, amikor néhány hónappal ezelőtt rájuk támadt. Az apjának eltörte az orrát, a lépcsőházban pedig az ikertestvérével, J. Dániellel verekedett, aki szintén a gyilkossági ügy egyik vádlottja.

A Deák téri gyilkosságról korábban közzétett felvételen az látszik, hogy a börtönbe vissza került J. Marcell ötször fejbe rúgta a haldokló 16 éves Lászlót.

A megrázó felvétel a gyilkosságok minden mozzanatát rögzítette. Látható, hogy két társaság összeszólalkozott a tragédia előtt. Előbb lökdösték egymást, majd előkerült a kés. Ezután tovább dulakodott a két társaság, majd hirtelen összeesett mindkét megkéselt fiatal. A verekedés azonban nem állt meg, ütötték vágták egymást a fiatalok. Majd megint ketten összeestek, akiknek a fejét meg is rugdosták támadók.

A gyilkos, Cs. Krisztián egy 16 és egy 21 éves fiatallal végzett brutális kegyetlenséggel.

A tragédia előtt a gyilkos 18. születésnapját ünnepelte, barátaival ivott és drogozott. Az utcán lődörögtek, amikor a Deák tér környékén felfigyeltek egy társaságra, akik vitatkoztak. Krisztián bekattant, elővette a nála lévő kést. Odament a fiatalokhoz és brutális mészárlásba kezdett. Az ügyben hamarosan ítéltet hirdet a bíróság.

2023. november 11. 11:26
Többen meghaltak hóviharokban Ukrajnában
Tízen meghaltak az Ukrajnában dúló hóviharok miatt..
Holttestre bukkantak a Marosban, kiderült, ki az áldozat
Két városból is jött segítség, de az életét már nem lehetett megmenteni.
Szijjártó Péter: A NATO ragaszkodjon korábbi döntéséhez!
Mi, magyarok speciális földrajzi helyzetben vagyunk, hiszen keletről a háborútól szenvedő Ukrajna, délről pedig Euró...
Körözött török terroristát fogtak el Magyarországon
Emberölésért és fegyveres terrorszervezet tagjaként körözték a hatóságok azt a 23 éves török férfit, akit társával e...
Felavatta az idei első havat egy gyergyói maci, gyermekként csúszdázik a kis cuki
Videón az önfeledt bocs.
Napos, de hideg idő az ország nagy részén
időjárás-jelentés, 2023. november 29., szerda, reggel
Fellökött egy biciklist egy gyalogos, súlyos sérülései ellenére elnézést kéréssel távozott
A 40 év körüli nőt már a rendőrség is keresi.
Nagy dobásra készül a Gáspár család, már a dátumot is kitűzték
Győző teljesen be van zsongva.
Lerántották a leplet Berki Krisztián korábbi turpisságáról, egy barátja váratlanul kitálalt
Kiderült, hogy mi volt abban a bizonyos bőröndben.
Lesújtó hír! Hosszú betegség után az égi színpadon játszik tovább a Jászai Mari-díjas színművész
57 éves volt.
Elgázolt egy embert a vonat Nagytétényen
Megbukott a Disney
Négy tinédzser meghalt egy autóbalesetben Észak-Walesben
Kidőlt a Fehér Ház előtt álló 12 méteres karácsonyfa - videó
Karácsony kiterjeszti a parkolási zónákat

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.