
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Nógrád vármegyei Vizslás-Újlakon egy ideje már megszokottá vált a „medveészlelés”.
Még augusztus végén, a szüreti mulatságra készült el dekorációs elemként egy gigantikus, bálákból megalkotott medve, és közvetlenül a 21-es főút mellett kapott helyet, ahol elsuhanó autósok ezrei találkozhatnak vele nap mint nap – írta pénteken a nool.hu.
Természetesen a bálamaci is tartja a lépést az idővel, erről tanúskodik, hogy adventhez közeledve ünnepi ruhát öltött. Néhány kiegészítőnek köszönhetően máris karácsonyi hangulatot kölcsönöz a rendkívül szelíd óriás, de emellett még egy bálakarácsonyfát is felállítottak a helyiek.
Sándor József polgármester elmondása alapján a község ünnepi dekorációját teljes pompájában először advent első vasárnapján, délután öt órától lehet megcsodálni.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen