
Mattrészegen tekert át a vonat előtt Béla, másodperceken múlott a tragédia – Videó
Fel sem fogta, mi történik körülötte.
Tenyek.hu 2024. október 29., kedd 09:28
Kockára tette az életét egy 27 éves sződi férfi október 23-án. A fiatalembernek – elmondása szerint – sok nehézsége adódott az elmúlt hónapokban, a kiutat pedig az alkoholban látta. A nemzeti ünnepen is egyik barátjával italozott, majd késő délután biciklire pattant, hogy hazatekerjen – írta a police.hu.
Egy kamera is felvette, ahogy R. Béla a sződligeti vasúti átjáróban a piros fényjelzésre ügyet sem vetve, a félsorompót letörve átvágtat a síneken. Pillanatokkal később hatalmas sebességgel robogott el mögötte az érkező személyvonat, kevésen múlott, hogy nem történt tragédia.
Miután a férfi hazaért, barátja felhívta telefonon, hogy valaki letörte az említett sorompót. A tettes ekkor rádöbbent, hogy minden bizonnyal ő a bűnös, ezért visszament a helyszínre, és ott megvárta a rendőröket.
Közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként R. Bélát, aki bár az eset részleteire nem emlékszik, mindent megbánt, és beismerő vallomást tett.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen


