
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A CNN és az NBC News amerikai hírtelevíziók a rendőrségre hivatkozva közölték, hogy az Atlantától 60 kilométerre északra található Cherokee megyében két embert lőttek agyon és hármat megsebesítettek Acworth város egyik ázsiai masszázsszalonjában. A kórházba kerültek közül ketten később belehaltak lőtt sebeikbe. A tett indítékát egyelőre homály fedi.
Nem sokkal később két másik, egymáshoz közel található atlantai masszázsszalonban is lövések dördültek el. A rendőrség szerint az utóbbi két esetben négy ázsiai származású nő halt meg. A rendőrség felvételeket tett közzé egy gyanúsítottról, és az esetleges szemtanúk közreműködését kérte. Három órával a Cherokee megyében történt gyilkosságokat követően a rendőrség őrizetbe vett egy 21 éves férfit Atlantától 240 kilométerre délre.
Rodney Bryant atlantai rendőrfőnök úgy fogalmazott, hogy korai még összefüggést keresni az egyes bűncselekmények között. Ugyanakkor Jay Baker, a Cherokee megyei seriff szóvivője szerint a Robert Aaron Long néven azonosított férfi gyanúsított az atlantai lövöldözések ügyében is.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen