
Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál
Sűrű füst tört elő egy kigyulladt esztergomi társasházból pénteken, a szomszédok szerint minden egy hangos robbanással kezdődött aztán elszabadult a pokol a második emeleten. Óriási lángok csaptak fel.
A Tények birtokában jutott videókon és képeken látszik, ahogy az ablakpárkányba kapaszkodik egy ember meztelenül. A második emeleti lakásból így próbált menekülni az anya, az élettársa és a nő 16 éves lánya. Amikor már nem bírták leugrottak.
Nem rögtön ugráltak ki, hanem lógtak az ablak párkányán, amikor égett a kezük akkor lepotyogtak. Ha jól láttam a lány esett utoljára, de olyan szerencsétlenül, hogy az alatta lévő ablakba beakadt a lába, és fejjel jött le
– mondta egy ott lakó a Tényeknek.
A kigyulladt lakásban élő anya nem sokkal a tűz előtt egy közösségi oldalon fenyegetőzött.
Elegem van, elegem van, és mindenki tudja itt a városban, ha nekem elegem van akkor robbantok
– mondta a videóban.
A lángokat csak a tűzoltók tudták eloltani. 43 ott lakót ők menekítettek ki.
A mentők öt embert vittek kórházba. A legfiatalabb a 16 év körüli lány, ő operáció közben halt meg információnk szerint. A középkorú nő és férfi életveszélyes másodfokú égési sérüléseket szenvedtek.
Két szomszédot pedig füstmérgezés gyanúja miatt láttak el a mentők.
A szomszédok szerint, a kiégett lakásban egy drogbarlang működött. Rendszeresek voltak a bulik és veszekedések is.
Nem normális, amit csinálnak. Éjnek idején zörögtek, ajtót kirúgták. Kilincsek kifeszültek, kiabáltak. Itt volt olyan, én láttam, hogy meg volt késelve egy ember, folyt a vére
– árulta el egy szomszéd.
A kiégett lakás alatt egy óvoda van, több gyerek még ott volt, amikor az összeégett emberek az udvarra zuhantak. Vizsgálják, hogy szándékos gyújtogatás történt-e.

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat

Lakásban gyújtott tüzet egy férfi Pécsen, életveszélyes az állapota

Időjárás-jelentés: viharok árnyékolhatják be a hétvégi programokat

Fáklyaként égett egy autó Hodásznál, menet közben kapott lángra - Videó

Terhes párját ütlegelte egy sárvári férfi, a nő elmenekülni sem tudott

Meghalt Sörös Sándor

Jelentős lezárások lesznek a Városligetnél a hétvégén