Mártha Imre luxuséletet él, míg Budapest egyre lejjebb gurul a lejtőn

Dagad a botrány Mártha Imre, a fővárosi közműcégek luxuséletet élő vezetője körül.

Metropol cikksorozata nyomán kiderült, hogy Mártha Imre, Karácsony Gergely kedvenc cégvezére kérkedik milliárdos vagyonával, miközben a városvezetés Budapest lakóin és a melósokon spórol.

A milliárdos Mártha Imre a maffiózó Prisztás József családjától vette kétmilliárdot érő svábhegyi villáját. A “Gyurcsány-fiókának” is nevezett közműcég-vezér, miközben ki tudja, honnan szerzett milliárdjaiból fényesen él, a közműholding mögé bújva fenyegetőzik.

December utolsó napjaiban lemondott Pálfalvi Milán a közalapítványi felügyelőbizottsági tagságáról, amit 7 éve viselt.

Mint írja: “engem nem érdekel senkinek a nyaralása, vagyona, ellenben az rendkívül bosszantó, ahogyan Mártha Imre a közműcéget személyes szócsőként és védőbástyaként használja, tisztsége és a szervezet mögé bújva, mintha az az ő politikai hitbizománya lenne, őt szolgálná és nem fordítva.„ Hozzátette: “Az elmúlt két évben a bábként működő fővárosi vezetés zokszó nélkül visszaengedte azokat a politikai kegyelteket különböző tisztségekbe, akiket a választók 2010-ben egyszer már elküldtek. Miután azonban a budapestiek 2019-ben meghozott döntését elfogadtam, két éve elhatároztam, hogy a munkára, a szakmai működésre figyelek és nem a politikai történésekre. … Látva mindazt, ami az elmúlt években szakmailag és magatartás tekintetében történt Budapesten, úgy döntöttem, ehhez egyszerűen nem adom a nevemet többé. Méltatlan a nemzet fővárosához, a rendes, dolgos emberekhez és az iránya ellentétes a közérdekkel. Sok tisztességes munkavállaló dolgozik ugyanis Budapestért nap mint nap és nem bújnak a tisztségük mögé, hanem maguk vállalják tettük következményét. Nagyobb megbecsülést érdemelnek és semmiképpen sem azt, hogy a vállukon vitt szervezet nevében védeniük kell egy politikai kinevezettet, mert az arra sem képes, hogy maga levonja a konzekvenciát és lemondjon.”

Íme Mártha Imre ”sikerei„ 5+5 pontban!

1. Kétmilliárdos villa a Svábhegyen
Mint kiderült: Mártha Imre egy több mint kétezer négyzetméteres, minimum 2 milliárd forintot érő, úszómedencés svábhegyi villában él, amit a maffiózó Prisztás József családjától vettek meg.

2. Százmilliós Bentley autó

A budapesti közműalkalmazottak megalázva érzik magukat az általuk Gyurcsány-fiókának nevezett cégvezér provokáló gazdagságától. A képek azt bizonyítják, hogy Mártha Imre, miközben napközben a szolgálati Skodát használja, amint hazamegy, nyomban átül egy 100 milliót érő Bentley-be, a világ egyik legdrágább autójába.

3. Luxusnyaralások hiányos öltözetű nőkkel

Mártha Imre az egyik jachtozó képre, amin egy csaknem meztelen hölggyel volt látható, ráírta: Home office…

4. Milliós karórák, szörfdeszka, zongora, drága ló

Mártha a posztjaiban mintha szándékosan kérkedne vagyonával: hangsúlyozza többmillió forintot érő óráit, de a képeken látható, amint sokmilliós elektromos szörfdeszkát használ, ahogy több tízmilliót érő Steinway zongorájával játszik – állítólag ezzel szórakoztatja villájában a baloldali elitet -, vagy ahogy dicsekszik vele, hogy milyen értékes lovon, egy igazi angol telivéren lovagol…

 

5. Uszodájából posztolgat munkaidőben

Mártha Imre mintha szándékosan provokálná munkatársait vagyonával. Nyáron, munkaidőben(!) úszómedencés posztokat tett közzé villájából. A munkatársak állítása szerint Mártha jellemzően alig egy-két órát tölt a munkahelyén, aztán eltűnik, elutazik, akár hetekre.

EKÖZBEN BUDAPEST LEJTŐRE KERÜLT:

1. 3000 szemeteskukát szereltek le
Látszik a városon, amit elönt a szemét, hogy a tisztaságon spórol a fővárosi vezetés. Saját bevallásuk szerint is közel 3000 szemeteskukát szereltek le az elmúlt két évben, sok letört kukát pedig nem pótolnak.

 

2. Leszerelt BKK-jegyautomaták

Barbár módon kiszedtek a helyéről több tucat BKK-jegyautomatát a fővárosban, a spórolásra hivatkozva. Városszerte jó magyar módi szerint pozdorja-lapokat tettek a helyükre… Sajnos Ferihegy is “elesett”: nagy káoszt okozva lekapcsolták a jegyautomaták felét.

 

Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezérigazgatója szerint a reptéren, a jegyértékesítő automaták előtt kialakult hosszú sorokkal dőlt meg végképp a társaság eddigi hivatalos kommunikációja, miszerint a mobiljegy miatt szüntetik meg az automatákat.

3. Elbocsátások a közműcégeknél

Ötszáz felett járhat a munkavállalók száma, akiket az elmúlt egy évben rúgtak ki a fővárosi közműcégektől – írta meg a Metropol. Ők a nagy összeolvadás áldozatai, sokuk több évtizedes munkaviszony után került lapátra. Mindig csak pár embert küldenek el, és nem töltik fel a megürülő státusokat. Újabban így intézi “fű alatt” az elbocsátásokat a főváros vezetése…

4. Az ünnepek előtt kirúgtak egy kétgyerekes családapát

Hónapokig tartották bizonytalanságban a főváros vezetői azt a két gyereket nevelő családos férfit, akit végül az ünnepek előtt rúgtak ki, többedmagával együtt. A férfi megrázó videóinterjút adott a Metropolnak, de nem vállalta az arcát, mert fél, hogy a főváros vezetői “utánanyúlnak”. Mint mondta, folyamatos a „ritkítás” a budapesti közműcégeknél, nyár óta gyomorgörccsel járt dolgozni. Sorra rakják ki az embereket, de mindig csak néhányat, hogy ne legyen csoportos leépítés.

5. A Metropolnak panaszkodnak az FKF-dolgozók

Cikkeink után megkereste lapunkat egy újabb munkavállaló. “Nem merek úgy nyilatkozni a lapjuknak, hogy rögzítik, és a kollégáim sem merik vállalni, mert félünk a kirúgásoktól…„ – mondta, hozzátéve: miközben a melósokon spórol a cég, a “vízfejet” feldagasztják, az igazgatók száma nem csökken….”

 

Fotók: metropol

2022. január 03. 12:04
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family
Másodperceken múlt, hogy már nem beszélgethettünk volna Áronnal, akinek története mindannyiunk számára tanulságos. E...
family
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...
Mi a világon a második leggyakrabban kért szépészeti beavatkozás? Az ajaktöltés. Legyen szó természetesebb vagy extr...
family
Egyetlen eső volt a végzete. Májusban egy patak vize betört Erdély egyik legnagyobb kincsébe, a parajdi sóbányába és...
family