
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
Továbbra is azt követeli Márki-Zay Péter, hogy hazánk területén szállítsanak fegyvereket Ukrajnába. Nyíregyházán arról beszélt, hogy Orbán Viktor "nem engedi a fegyverszállításokat áthaladni magyar területen. Orbán Viktor azt hazudja, hogy ezzel veszélynek tenné ki Magyarországot. Nyilvánvaló, hogy ebben a konfliktusban ezek a fegyverek nem a magyarok ellen használandóak, ezek a magyarokat védik Ukrajnában. Az ukrajnai magyarokat és az ukrajnai ukránokat egyaránt védik azok a fegyverek, amiket az Európai Unió Orbán Viktor beleegyezésével szállít, Orbán Viktor mégis arról hazudik, hogy ezzel veszélynek tenné ki a magyarokat. Nem!"

Fotó: Youtube
A Magyarország területén történő fegyverszállítást tiltó döntés épp a magyarok védelméről szól, hiszen előfordulhat, hogy a szállítmányt támadás éri, ez pedig az emberek épségét is veszélyeztetné. Arról nem is beszélve, hogy ebben a helyzetben számos más állam is meglehetősen óvatos, például a korábbi tervekkel ellentétben Nyugat-Európából sem érkezik Ukrajnába többtucatnyi vadászrepülő. A végletekig kiélezett konfliktus rendkívüli körültekintést igényel a külső országoktól. A jelenlegi háborús helyzetben ezek a szerencsétlen vagy éppen rosszindulatú kirohanások növelhetik annak esélyét, hogy Magyarország belesodródjon a szomszédunkban zajló fegyveres konfliktusba. Márki-Zay mostani eszmefuttatása jól mutatja, hogy mennyire nincsen képben a valós geopolitikai helyzettel, és hogy a fegyverszállítás milyen mértékben sodorná veszélybe az országot. Márki-Zay korábban az ATV Egyenes beszéd című műsorában egyértelműen kiállt a fegyverszállítás mellett.
"Ha Önön múlna, adna fegyvereket Ukrajnának?" – tette fel a kérdést Rónai Egon, mire a baloldal miniszterelnökjelöltje azt válaszolta, hogy: "Én még egyszer szeretném hangsúlyozni, most anélkül, hogy a konkrét kérdést meg tudnánk ítélni, a NATO-val való együttműködés, a NATO-tagság kell, hogy meghatározza ezt a döntést is." Ezután Rónai folytatta: "Tehát, amit a NATO tesz, azt kell tennie a magyar kormánynak is ebben az esetben."
"Abszolút." – szögezte le Márki-Zay.
Márki-Zay egyebek mellett a kárpátaljai magyaroknak is nekitámadt, amikor oroszbarátnak nevezte őket, s azt állította, hogy csak azért „kell" Magyarországra jönniük, hogy a Fidesz–KDNP-re szavazzanak a választáson.
A baloldali kormányfőjelölt korábban arra a kijelentésre ragadtatta magát, hogy Orbán Viktor egy személyben felelős az ukrajnai háborúért, a konfliktus kitörését követően pedig szinte azonnal katonai erők küldését sürgette Ukrajnába.
Címlapfotó: MTI

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján