
Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén
A Patrizánnak adott február 13-i interjúban Gulyás Márton műsorvezető kérdésére, miszerint ha kirobban a konfliktus, miniszterelnökként biztosítana-e katonai segítséget, a baloldal jelöltje azt felelte: "Hát hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is."
Márki-Zay úgy fogalmazott: "Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk. Nyilván, itt Magyarország, azért valljuk be… hogyha nem Putyin ügynökeként működne Magyarország, akkor természetes, hogy a NATO tagjaként, minden módon, amit a NATO eldönt azon belül a szövetség keretein belül, mindenféle segítséget megadhat Ukrajnának."
Hozzátette: „Nyilvánvalóan, azt, hogy milyen kötelezettséget vállal a NATO, amelynek Magyarország a tagja kell legyen, nyilván Magyarország hasonló misszióban már részt vett Afganisztántól a Közel-Keletig és Afrikáig és a többi. Sőt, Orbán maga ajánlott NATO-együttműködést különböző külföldi missziókban. Nem lehet kizárni, hogy lesz ilyen majd egyszer Ukrajna vonatkozásában is.”
Márki-Zay fegyvereket is küldene Ukrajnába. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában, február 22-én kijelentette: "Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk."
Arról is beszélt, hogy ezt a döntést is a NATO-val való együttműködés, a NATO-tagság kell, hogy meghatározza.
Fekete-Győr András is hasonló véleményen van
Nem a hódmezővásárhelyi polgármester az egyetlen a baloldalon, aki hasonló véleményen van. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi, bukott elnöke a Magyar Hang nyilatkozva február 1-jén azt mondta: "A jelenlegi helyzetben egy felelős magyar kormánynak a háború megelőzésén kellene dolgoznia. Elrettentés-politikára van szükség."
Fekete-Győr hozzátette: „Először is – szövetségeseinkhez hasonlóan – fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára, hogy ezzel is hozzájáruljunk a kárpátaljai magyar kisebbségek védelméhez.”
A címlapfotó illusztráció

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés