Marihuána, amfetamin, extasy - felszámolták a magyar bűnbandát - videó

A hajdú-bihari nyomozók több, szerteágazó kábítószer-kereskedő hálózatot is felszámoltak. A nyomozás most ért véget.

Még 2019 végén tartottak rajtaütést a Hajdú-Bihar megyei rendőrök, valamint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai több budapesti és debreceni házban. A rendőrök olyan információval rendelkeztek, hogy két budapesti férfi kábítószert árul egy debreceni lakosnak, aki pedig a tiltott szereket továbbértékesíti egy ugyancsak debreceni párnak.

A budapesti terjesztőknél tartott kutatások során 116 tő kannabiszt, valamint a kábítószer termesztéséhez és árusításához szükséges eszközöket, tárgyakat foglaltak le. A nyomozók őrizetbe vették az öt gyanúsítottat, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet az egyik budapesti férfinál, valamint a debreceni párnál elrendelt az illetékes bíróság - írta a police.hu.


A minden részletre kiterjedő nyomozás azonban itt nem ért véget. A hajdú-bihari rendőrök négy olyan kábítószer-kereskedő hálózatot számoltak fel, amelyek a gyanúsítottaktól szerezték be, majd értékesítették tovább a különböző tiltott szereket. Összesen további 16 személyt számoltattak el a nyomozók.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 21 emberrel szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, hat fogyasztónak pedig kábítószer birtoklás vétség miatt kell felelnie.

A gyanúsítottaknál tartott kutatások során a rendőrök marihuánát, amfetamint és extasy tablettákat is találtak, továbbá vagyon-visszaszerzés keretein belül három személyautót és közel 5 millió forint készpénzt foglaltak le.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.

2022. július 01. 18:13
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...