
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Baltával ölte meg két szállásadóját egy 18 éves férfi Diósdon. A szakértők most megállapították, hogy a gyilkos brutális kegyetlenséggel végezte ki áldozatait. Többször is fejbe ütötte és megcsonkította őket. A férfi a tárgyaláson azt vallotta, hogy nem emlékszik semmire a vérengzésből. Úgy fogalmazott: mardossa a szívét a bűntudat, és nem tudja, hogy fog együtt érezni azzal, amit tett.
A brutális eset 2020-ban történt, a fiatal férfit most állították bíróság elé. A tárgyaláson kiderült, hogy az egyik áldozat már gyerekkorától ismerte a fiatalt, ezért fogadták be otthonukba. Hárman laktak együtt, gyakran ittak és sokszor össze is vesztek. A gyilkosságokat a férfi meg is indokolta.
„A sértettek részéről szexuális bántalmazás áldozata lettem. Erre több alkalommal került sor” – mondta a bíróságon.
A szakértők szerint azonban kitalálta az egészet, előadása nem volt élményszerű.
Az ügyészség korábban 19 és fél év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A bíróság hamarosan ítéletet hirdet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen