
Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt
A válogatott keretébe három, a közelmúltban sérülés miatt hiányzó játékos is visszatér. Közülük Kalmár Zsolt az, aki a legrégebben volt utoljára kerettag, ő 2021 márciusában, az Andorra elleni mérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést - számolt be róla az MLSZ.
A Nemzetek Ligája-sorozatban két gólt is szerző Nagy Zsolt immáron hetek óta teljesen egészséges és a júniusban szintén kétgólos Sallai Roland is több meccsen pályára lépett már klubcsapatában, igaz az arcvédő maszkját továbbra is viselnie kell a mérkőzéseken és az edzéseken. A Belgiumban légióskodó 20 éves támadó, Németh András pedig most először készülhet a férfi A-válogatott keretével.

Fotó: MLSZ
A válogatott november 14-én találkozik Telkiben, majd két nappal később utazik el Luxemburgba, a csütörtöki mérkőzés helyszínére, idén utoljára pedig a Puskás Arénában lép pályára november 20-án 20 óra 15 perctől.

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot