
Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők
Világos, hogy a holnapi meccset meg kell nyerni. Magam is kötelezőnek tartom ahhoz, hogy a nemzeti együttes egyenes ágon kijusson a kontinensviadalra. Ezt a találkozót attól függetlenül meg kell nyerni, hogy milyen stílusban játszik az ellenfél, de igyekszünk majd szépen is futballozni
- jelentette ki a hétfői sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére az olasz szakvezető, aki szerint mindenkiben ég a vágy, hogy megvédjék a mundér becsületét a montenegrói döntetlent követően, amely - megfogalmazása alapján - "részben jogos bírálatokat" váltott ki.
A litván válogatottról szólva Rossi arról beszélt, hogy alaposan tanulmányozta azt a három mérkőzést, amelyet az új szövetségi kapitány, Edgaras Jankauskas irányításával játszott. Úgy vélte, a balti állam csapata bebizonyította, hogy hosszú időn keresztül képes szenvedni és állni a sarat.
Ellenük sem lesz egyszerű a meccs. Nem vagyunk sztárok, sok fiatallal dolgozunk, ezért ahhoz, hogy győzzünk, maximális erőbedobásra lesz szükség. Most is tiszteljük az ellenfelet, nem becsüljük le
- mondta az 58 éves szakember, aki elárulta, legalább három helyen tervez változtatást a podgoricai mérkőzéshez képest. Ezt nem a gyengébb teljesítménnyel indokolta, hanem a csapat frissítésével.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Rossi tanítványai 2023-ban még nem kaptak gólt, ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, a jó védekezéshez elengedhetetlen a támadók megfelelő kiszolgálása, ez pedig hiányzott Montenegró ellen, így szombaton azért nem kapott gólt a válogatott, mert sikerült kijavítani a hibákat, illetve Dibusz Dénes remekül védett. Megjegyezte, mentálisan könnyebb rákészülni egy olyan mérkőzésre, amelyen nem elvárás, hogy a csapat uralja a meccset.
Szalai Attila szerint jól sikerült a regeneráció, a mérések alapján mentálisan és fizikálisan is frissek, azaz készen állnak a keddi összecsapásra.
Fel vagyunk készülve arra, hogy Litvánia mélyebben fog védekezni, éppen ezért az lesz a kulcs, hogy nagyobb lendülettel és dinamikával kell játszani, mint Podgoricában
- mondta a Fenerbahce védője, aki hozzátette, koncentrációban is előrelépést kell mutatniuk, mert Montenegró fővárosában túl sok ki nem kényszerített hibájuk volt.
Szalai kifejtette, egyáltalán nem számít könnyű meccsre, mert a litvánok Bulgária ellen 75 percet emberhátrányban futballozva megmutatták, kellemetlen ellenfelek, akik alaposan meg tudják nehezíteni a rivális dolgát.
"Látjuk, érezzük a szurkolók szeretetét, mivel minden hazai meccsen telt ház előtt játszhatunk. Ez hatalmas megtiszteltetés, egyben felelősség is" - mondta Szalai, aki kijelentette, egyértelmű cél, hogy egyenes ágon jusson ki a válogatott a 2024-es, németországi Eb-re.
A Puskás Arénában 20.45-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetíti.
Forrás: MTI

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból