
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
A pénzügyi tudatosságot és vállalkozói kompetenciákat fejlesztő programsorozatba csaknem 1000 iskola közel 170 ezer diákja 450 önkéntes közreműködésével kapcsolódik be idén országszerte. Hazánk 2015-ben alapítóként csatlakozott az European Money Week, Európa-szerte mintegy 30 országban egy időben zajló kezdeményezéséhez. Emellett több éve kiemelt résztvevői vagyunk az OECD/INFE által szervezett Global Money Week világszintű programjának is. A magyar PÉNZ7 2022. március 7-11. között zajlik.
Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: a megnyitón végrehajtott érintőkártyás fizetési tranzakcióval jelképesen is elindult Magyarországon a nemzetközi PÉNZ7, a részt vevő 170 ország közül elsőként. Világszerte közel 30 millió diák fogja tanulni a következő hetekben az alapvető pénzügyi-gazdálkodási ismereteket. A magyar PÉNZ7 2017-ben csatlakozott az alapítvány kezdeményezésére a Global Money Week rendezvényeihez, azóta már háromszor kapott elismerést, az OECD Magyarországot is felkérte a jó gyakorlatának nemzetközi bemutatására. Ez egy újabb visszaigazolása, hogy jó úton haladunk – fogalmazott.

Fotó: Pénzügyminisztérium
Hegedűs Éva, a Magyar Bankszövetség elnökségének tagja felidézte: Magyarország 2015-ben alapítóként csatlakozott az European Money Week, Európa-szerte mintegy 30 országban egyidőben zajló kezdeményezéséhez. Fontosnak nevezte, hogy a pandémia alatt is az iskolákba személyesen vagy online eljutottak a vezetők, bankárok, tapasztalt közgazdászok tanórákat tartani. Az ezekhez készült tananyagok kimunkálásában a Pénziránytű Alapítvány nyújtott segítséget – mondta.
Az ünnepélyes megnyitón került sor a Pénziránytű Tanári Díjak átadására is. A Pénziránytű Alapítvány 6 pedagógust díjazott a pénzügyi tervezés és megtakarítás, valamint digitális pénzügyi biztonság témáiban benyújtott projekt- illetve foglalkozástervéért, egy pedagógus pedig a Magyar Bankszövetség különdíját vehette át.
A PÉNZ7 együttműködő szakmai partnerei az Emberi Erőforrások Minisztériuma projektvezetésével az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány. A témahét keretében akár osztályfőnöki vagy életvitel-, matematika-, történelemórán, élményalapú tananyagok segítségével, interaktív módon sajátíthatják el a diákok a pénzügyi és gazdálkodási alapfogalmakat. A pénzügyi döntéseket megkönnyítő, négy korosztály számára készült, digitális környezetben is megvalósítható, modern anyagokat idén is a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország szakemberei fejlesztették. Újdonságként digitálisan támogatott projektterv és a MoneySim pénzügyi szimulációs játék is színesíti a pénzügyi tudatosság fejlesztésének palettáját.
Alapelv, hogy a tanórák kereskedelmi márka megjelenése nélkül valósulnak meg. A felkészülés megkönnyítésére az idei és a korábbi tanévek minden tananyaga (mintavideók, e-learning tananyagok és a webináriumok is) elérhető a www.penz7.hu honlapon.

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint