
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Siklós Gabriella azt mondta, hogy az állami védvonalak mentén sehol sincs szükség beavatkozásra azon túl, hogy a vízügy munkatársai fokozott figyelőszolgálatot látnak el. A Tarnán és a Sajón a legmagasabb, harmadfokú készültség van érvényben. Ezen folyók legfelső szakaszain, Tarnaméránál és Sajópüspökinél azonban már apadást tapasztalnak - hangsúlyozta.
Mivel a Tiszába sok kisebb folyó torkollik, ott még látványos lesz a vízszint emelkedése. Ha eléri a Bodrog árhulláma, akkor Tokaj környékén is számolni kell elsőfokú készültséggel, ez azonban csak vasárnap-hétfő táján várható - tette hozzá.
Az árvízi védekezés szempontjából a havazás jót jelent, ez a csapadék ugyanis egyelőre nem kerül bele a folyómederbe - mondta.
A szóvivő kiemelte, hogy a Dunát egyáltalán nem érinti az árvíz, sőt ott kisebb apadás figyelhető meg.
Az OVF négy-hat napra készít előrejelzést, ez alapján úgy tűnik, nem romlik majd az árvízi helyzet - mondta Siklós Gabriella.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen