Már spanyolul és franciául is térítésmentesen tanulhatnak a diákok

Február közepétől már a spanyol és francia, sőt, a magyar, mint idegen nyelv is elérhetővé vált a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Moduljában (IFM), amely továbbra is térítésmentesen használható a magyar köznevelés és szakképzés valamennyi résztvevője számára. Az IFM segítségével minden általános - vagy középiskolás diák, pedagógus hozzáférhet a legújabb nyelvi tananyagokhoz.

A feladatok minden nyelven interaktívak és játékosak, támogatják az önálló tanulást, a tanári felület segítségével pedig a nyelvtanulási folyamat még hatékonyabban nyomon követhető. Az IFM AI-vezérelt beszédszimulációi lehetőséget biztosítanak a produktív készségek fejlesztésére, így a tanulók valós élethelyzetekben gyakorolhatják a nyelvhasználatot. A mesterséges intelligencia automatikusan alkalmazkodik beszélgetőpartnere nyelvi szintjéhez.

A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul sikeresen integrálódott a magyar köznevelés és szakképzés rendszerébe, már több tízezer diák használja aktívan a nyelvtanulás támogatására. A tanárok számára elérhető felület pedig lehetővé teszi a tanulási folyamat nyomon követését és személyre szabott támogatást biztosít a diákok számára

– számolt be a térítésmentesen elérhető lehetőség eddigi sikereiről Miholics Zoltán a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM) szakmai vezetője.


Új nyelvek, jól bevált módszerek

A spanyol és a francia a világ legnépszerűbb tanult nyelvei közé tartozik. A spanyol nyelvet több mint 500 millióan beszélik világszerte, míg a francia több mint 300 millió ember anyanyelve vagy második nyelve. Az IFM támogatja, hogy a tanulók bekapcsolódjanak ebbe a globális közösségbe, és a nyelvtudásukat széles körben alkalmazhassák a továbbtanulásban majd a munkaerőpiacon.

Az IFM-ben minden nyelv külön entitásként jelenik meg, ugyanakkor a módszertan és a keretrendszer egységes

– magyarázta Miholics Zoltán.

Az IFM tizenhárom szintre tagolja a tananyagot, a teljesen kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga szintjéig, minden szinten öt témát dolgoz fel, fejezetekre bontva. Az egyes szinteken a témák és a konkrét leckék mindig az adott nyelv sajátosságaihoz és a nyelvtanulók igényeihez igazodnak

- tette hozzá.

Az IFM rendszere gamifikált, így játékos módon motiválja a tanulókat a nyelvtanulásra. A diákok XP pontokat gyűjthetnek, okleveleket szerezhetnek, és folyamatosan nyomon követhetik fejlődésüket. A rövid, néhány perces leckék lehetővé teszik, hogy a diákok könnyedén beépítsék a nyelvtanulást a napi rutinjukba.

Segítség a latin nyelvekből érettségizőknek

A magyar, mint idegen nyelv esetében a minimumszint (A1) érhető el, amely a legalapvetőbb nyelvi elemeket mutatja be. Ez különösen hasznos azok számára, akik most kezdenek ismerkedni a magyar nyelvvel, a tanulók az alapvető kommunikációs helyzetekhez szükséges szókincset és nyelvtant sajátíthatják el.

Az IFM tananyaga minden esetben úgy épül fel, hogy a diákok könnyedén fejlődjenek, és sikerélményben legyen részük a nyelvtanulás során

– hangsúlyozta Miholics Zoltán.

Spanyolból és franciából a nyelvtanulók az ún. alapfokú (A2) nyelvi szintig juthatnak el, ami ideális a kezdők számára, illetve azoknak, akik az alapvető nyelvi készségeiket szeretnék fejleszteni. A leckék interaktívak, könnyen követhetők, a mindennapi élethelyzetekhez kapcsolódó feladatokat kínálnak, amelyek segítenek a tanulóknak abban, hogy önállóan használják a megszerzett nyelvtudást. Az IFM tananyagai spanyol és francia nyelvből is beépíthetők az érettségi felkészülés folyamatába is.

A középszintű érettségi követelményei ugyan a küszöbszinthez (B1) igazodnak, de már az A1-A2-es szintű tananyag is úgy épül fel, hogy biztos alapot nyújtson a további nyelvi fejlődéshez. A feladatok hozzájárulnak ahhoz, hogy a közép- és emelt szintű érettségire – vagy ha úgy tetszik, az alap- és középfokú nyelvvizsgára – való felkészülés zökkenőmentesen történhessen meg

– fogalmazott a KRÉTA IFM szakmai vezetője. 

Ez a fokozatos és logikusan felépített struktúra lehetővé teszi a tanulók számára, hogy lépésről lépésre mélyítsék el tudásukat, és magabiztosan haladjanak a nyelvi szintek között. A most elérhetővé vált tananyagok így szilárd alapot adnak a B1-es szintű vizsga megszerzéséhez

- tette hozzá.

Az Idegennyelvi Felkészítő Modul továbbra is térítésmentesen érhető el a magyar köznevelés és szakképzés minden résztvevője számára, így biztosítja a hatékony, élményszerű és eredményes nyelvtanulás lehetőségét.

2025. március 04. 11:18
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...