
Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton
Hatalmas erővel csapódott bele az autó a buszba Szegeden. A távolsági járat szélvédője is berepedt a nagyerejű ütközéstől, sőt még a lökhárítója is leszakadt. Az autó felismerhetetlenre tört. A balesetet egy nő okozta, aki egy helyi diszkóból hazafelé ment, de elaludt a volán mögött.
Az átmulatott éjszaka után fáradtan ült a volán mögé, és utasával indult haza. Szegedre érve egy kereszteződésben elaludt a nő a volán mögött, éppen ezért fékezés nélkül a sebességhatárt is túllépve, úgy hajtott be a kereszteződésbe, hogy a neki jobbról féktávolságon belül érkező busznak nem adta meg az elsőbbséget
– mondta a Tényeknek Saághy Flóra a vármegyei főügyészség helyettes szóvivője.
A nő a kocsijával a busz elejének csapódott, amitől az autó megperdült és kidöntött egy közlekedési lámpát. A kocsi másik utasa nem volt bekötve, és az ütközés erejétől kizuhant az autóból. Nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az eset még 2023 februárjában történt, az ügyészség vádat emelt a nő ellen.
A szegedi járási ügyészség a vádlottat közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, bűnösségének kérdésében a szegedi járásbíróság fog dönteni.

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó