
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Furgonnal érkezett egy külföldi pár a hét elején Budapestre, a fullasztó kánikulában pedig úgy döntöttek, hogy ellátogatnak a főváros egyik fürdőjébe is. Ezzel csupán egy probléma akadt, mégpedig, hogy a kocsiban egy közepes- és egy kiskutyát, valamint egy cicát is hoztak, akiket a strandolás idejére felhúzott ablakokkal a felforrósodott autóban hagytak – számolt be az esetről pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán.
Az állatok nyüszítésére egy arra járó kutyasétáltató lett figyelmes, aki rögtön arra gondolt, hogy a parkoló autó, ezáltal az állatok tulajdonosai a fürdőben lehetnek, így értesítette az esetről a személyzetet, valamint a rendőrséget is riasztotta.
A brit és román állampolgárok együttműködőek voltak, beismerték felelőtlenségüket, és tudomásul vették, hogy állataikat a helyszínen hatóságilag lefoglalják, majd orvosi megfigyelésre elszállítják. Kiderült, a négylábúak nem szenvedtek maradandó egészségkárosodást, a pár ellen viszont állatkínzás elkövetése miatt indult eljárás – közölte a rendőrség.
Kapcsolódó tartalmak:
Másfél órán át sült egy kutya az autóban Budapesten, olvasói videón az élet-halál küzdelem
Holtan találták autójában a közkedvelt sorozatsztárt, kutyája is elpusztult
Két kutyát zártak kocsiba a 37 fokos kánikulában Angyalföldön
Órákon át szenvedett a felforrósodott kocsiban egy kutya, gazdája csak magával foglalkozott

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen