Már kijutott a csapat, de nagy a tét vasárnap

A jövő évi Európa-bajnokságra csütörtökön kijutott magyar labdarúgó-válogatott számára a csoportelsőség megszerzése lesz a tét vasárnap a Montenegró elleni utolsó fordulós hazai selejtezőmérkőzésen.

A nemzeti együttes két napja drámai körülmények között, a 97. percben született öngóllal egyenlítve szerezte meg a kijutásához szükséges egy pontot Bulgáriában, de így is van miért küzdenie a kvalifikációs sorozat utolsó összecsapásán, ugyanis ha az első helyen végez az ötösben, akkor december 2-án a második kalapból húzzák ki a hamburgi sorsoláson. Az éllovas pozíció megtartásához legalább egy pontra van szüksége Marco Rossi szövetségi kapitány csapatának, vereség esetén csak akkor marad az első helyen, ha a második szerbek nem nyernek a vendég bolgárok ellen.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető irányításával a válogatott másodszor produkált 11 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot. Az előző alkalommal a 12. találkozó kudarcot hozott a 2021-es Eb-n, de ha ezt most sikerülne elkerülni, akkor a nemzeti együttes olyan szériát produkálna, melyre több mint húsz éve nem volt példa. A magyarok legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között maradtak veretlenek 12 találkozón át. A veretlenség más szempontból is fontos tett lenne, ugyanis ez esetben a nemzeti együttes 1976, azaz 47 esztendő után először nem találna legyőzőre egy naptári éven belül.


Könnyű dolga azonban nem lesz Rossi tanítványainak, mivel a rivális még harcban van az Eb-részvételért, ehhez pedig mindenképpen nyernie kell. Montenegrónak viszont nem a saját kezében van a sorsa, ugyanis sikere ellenére is lemaradhat a kontinensviadalról, ha a csoport másik találkozóján Szerbia akár csak egyetlen pontot is szerez a nyeretlenül sereghajtó Bulgária ellen, amire a papírforma szerint igencsak jó esély van.

A magyar csapat számára az is nehézséget jelent, hogy több kulcsjátékosát nélkülözi. Rossi alapemberei közül Willi Orbán, Sallai Roland, Schäfer András és Varga Barnabás sérülés, míg Kerkez Milos eltiltás miatt nem léphet pályára, azaz kényszerűségből tartalékos összeállításban szerepel majd a válogatott, amelynek további hiányzói is vannak.


A 2024-es, németországi kontinensviadalra az első két gárda utazhat az ötösből, a magyarok már nem végezhetnek a második helynél hátrébb, így az 1986-os világbajnokság óta először jutott ki a csapat egyenes úton egy nagy tornára. Az előző két alkalommal egyaránt pótselejtezőn vívta ki az Eb-részvételt a magyar válogatott.

A holland Danny Makkelie sípjelére a Puskás Arénában vasárnap 15 órakor kezdődik a magyar-montenegrói mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít.

MTI/Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

2023. november 18. 12:03
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Éjszaka hullámzó hidegfront hoz jelentős lehűlést.
A zenekar számára szimbolikus helyszínen érkezett a hatalmas elismerés.
Az ünnepélyes zászlófelvonást a katonai eskütétel követi a Parlament előtt. Kilenctől légi parádét tartanak a Duna f...