Már csak órák vannak hátra, utolsó útjára indul az 1-es villamos

Több mint száz év után megszűnik a szegedi 1-es vonalon a villamosközlekedés. Az utasokat a jövőben az 1-es jelzésű tram-train - a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos - szállítja a rókusi vasútállomás és a nagyállomás között - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság az MTI-t.

Az 1-es villamos utolsó szerelvénye pénteken este 10 óra előtt indul Szeged vasútállomásról.
A Szegedet romba döntő 1879-es árvíz után a város pályázatot hirdetett lóvasút létesítésére. Eduard Paget belga mérnök tervei alapján 1884 nyarára készült el a lóvasút személyszállítási és a gőzüzemű teherszállítási hálózat. Az 1-es villamos maival csaknem azonos útvonalán pedig 1884. július 1-jén elindult a lóvasút, bár a szolgáltatást nyújtó Szegedi Közúti Vaspálya Részvénytársaságot (az SZKT elődjét) csak a következő tavasszal jegyezték be.

Fotó: (illusztráció) MTI

A lóvasút a vonalon 27 éven át működött, a pályán 1908. október 1-jén indult el a villamosközlekedés. Akkor a két vasútállomás között 17 megállóhelyen szállhattak le és föl az utasok. A pályát többször átépítették, majd 1941-ben - a Magyarországon bevezetett jobboldali közlekedéshez igazodva - július 6-án a villamosok közlekedési iránya is megváltozott. A vonal 1943-ban kapta meg az 1-es jelzést, addig a városban nem számozták a tömegközlekedés vonalait.
A vonalat a következő évtizedekben többször átalakították, majd 1971-ben megszűnt Szegeden a teherszállítás a villamospályán.

Az 1-es villamos pályájához kapcsolódva szárnyvonalaként 2012-re készült el 2-es vonal 3745 méter új pályával és egy 205 méteres hurokfordulóval. Az új 2-es vonal indulása után, 2013 tavaszától az 1-es villamosok már a korábbinál jóval ritkában jártak, mert az 1-es vonal önálló szakaszán alacsony volt az utasszám.

2022. július 08. 13:24
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family