
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy nagyoroszi kisbolt mutogatta nemi szervét egy 40-es éveiben járó férfi egy 13 éves kislánynak, még április végén. A gyerek egyedül vásárolt a boltban, és amikor az egyik sorban szembe sétált vele a férfi, minden előzmény és párbeszéd nélkül mutogatni kezdte magát.
A bolt eladója nyilatkozott a Tényeknek.
„A kislány jött vissza sírva meg remegve, hogy megint ugyanazt csinálja, hogy már nem az első eset. Próbáltam őt nyugtatni, kérdeztem, hogy mit csinált, de nem tudott… akkor már jött az úriember is erre és annyit mondott, hogy viszketett és megvakarta” – mondta a boltos.
Az eladók viszont visszanézték a kamerafelvételeken, amin jól látszott, hogy a férfi nem csak vakarózott.
A helyieket nagyon felháborította az eset, az viszont még jobban elkeseríti őket, hogy a férfi nagyjából 20 éve rendszeresen a nemi szervét mutogatja.
„Nekem is lányaim vannak, 5 lányom, de agyon is ütném az ilyet vagy én nem tudom. Azért ne haragudjanak, de azt mondják, hogy ott is lehetett látni, a házánál is csinálta, ablakon keresztül” – nyilatkozta az egyik helyi.
A mutogatót feljelentették, ellene nyomozást indítottak a rendőrök.
Úgy tudjuk, a férfi biztonsági őrként dolgozik, az sem kizárt, hogy ezután elveszíti a munkáját.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen