
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
Együtt ivott két társaság tavaly szeptember 9-én este Budapesten a VIII. kerületi Rákóczi téren, amikor két férfi között hirtelen óriási vita tört ki.
Egyikük egy befogadotti státusszal rendelkező ukrán állampolgár volt, aki a veszekedés hevében olyan erővel ütötte arcon társát, hogy a férfi azonnal hanyatt esett. A zuhanástól az áldozat úgy beütötte a fejét a földbe, hogy életveszélyes sérülést szenvedett, ám a társaság tagjai mindezt látva ahelyett, hogy segítséget hívtak volna, magára hagyták – közölte csütörtökön a Fővárosi Ügyészség.
Az esetről egy térfigyelő kamera felvételt is készített, amelynek végén jól látható, milyen erővel támadt társának az ukrán férfi.
Az eszméletlen, segítségre szoruló férfihez végül az utcán sétáló járókelők hívtak mentőt, ezzel megmentették az életét.
A főügyészség közleményében azt írta, a vádiratban a támadóval szemben végrehajtandó börtön, míg a társaival szemben felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozták.
Címlapfotó: ügyészség

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért