
Időjárás-előrejelzés: szokatlan hét érkezik
Három rendőr állta körbe a nádasban azt az 55 éves, ceglédi férfit, aki néhány napja esett bele egy útszéli vízelvezető árokba. Csak a feje látszott ki. A bajba jutott férfi nekik köszönheti az életét, egyedül ugyanis képtelen volt kimászni a vízből, mivel beragadt az iszapba.
A rendőrök éppen járőröztek, amikor megláttak egy elektromos biciklit, ami az út mellett hevert. Kiszálltak a kocsiból és átkutatták a terepet, a kerékpártól 50 méterre pedig megtalálták a magatehetetlen férfit. Információink szerint azért szállt le a bicikliről, mert könnyíteni akart magán, de olyan részeg volt, hogy beleborult az út melletti, 6 méteres árokba, ahol kis híján belefulladt az iszapba.
70 centi mély volt az iszapos víz az árok alján, amiből a férfit kimentették a rendőrök. Nem volt könnyű dolguk, de még időben érkeztek.
A férfi nagyon rétegesen volt felöltözve, két pulóver volt rajta, illetve egy bundás kabát. Emiatt sem tudott kimászni a vízelvezető árokból, mivel a ruhája nagyon megszívta magát vízzel.
A rendőrök azt mondják, igazi csapatmunka kellett ahhoz, hogy megmentsék a férfit. A biciklis egyébként végig magánál volt, de nagyon legyengült.
Miután viszont kihúzták az iszapból, mentőt hívtak hozzá, akik helyszíni ellátás után kórházba vitték.
A legfrissebb információink szerint az eset óta a férfi már elhagyhatta a kórházat, úgy tudjuk jobban van.

Időjárás-előrejelzés: szokatlan hét érkezik

A mélybe zuhant egy sportoló a Vértesben, helikoptert is riasztottak

Tragédia: halálra gázolt egy embert az S80-as vonat Isaszegnél

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk a következő napokban

Késsel felfegyverkezett férfi ment be egy XV. kerületi óvoda udvarára, több tucat gyermeket menekítettek ki

Emberi maradványokra bukkantak Devecsernél, 24 éves gyilkosságra derült fény - Videó

Kanállal szúrta ki az ápoló szemét egy férfi

A mentőkre támadt egy ittas nő Budapesten, pedig csak segíteni akartak rajta

Tragédia Rákosligetnél: halálra gázolt egy embert a vonat

674 kilogrammnyi dohánylevelet foglaltak le a Nyírségben

Eddig 50 gyermeket vittek ételmérgezés miatt a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe

Motorbaleset a 811-es főúton - Mentőhelikopter sietett a helyszínre