gazdaság

Magyarországon az egyik legalacsonyabb az üzemanyag ára az Európai Unióban

Hatalmas mértékben emelkedik az üzemanyag ára az Európai Unióban. A magyar kormány a benzinárstoppal havonta rengeteg pénzt takarít meg a családoknak. Az intézkedések sorozata védi a vásárlók mellett a kereskedőket is. A jövedéki adó csökkentésével például a kormány a benzinárstop egy jelentős részét magára vállalja. Csütörtökön Gulyás Gergely bejelentette, hogy a kormány kitart a benzinárstop mellett, és további döntésekkel védi a magyar embereket – írja az Origo

Az elmúlt hónapokban a világpiaci olajár óriási mértékben emelkedett, emiatt az üzemanyag nagyon megdrágult az európai uniós országokban. Miután kitört az orosz-ukrán háború, a nemzetközi kereskedésben referenciának számító Brent kőolaj hordónkénti ára már 100 dollár fölé nőtt, és azóta is folyamatosan emelkedik. Most 126 dollár/hordó körüli szinten van a Brent árfolyama (ez nagyjából 45 ezer forint).

Egy hordó nagyjából 159 liternek felel meg. Vagyis literenként majdnem 300 forintba kerül csak a nyers olaj, ezt azonban még szállítani kell, majd finomítani (vagyis benzint, dízelt, kerozint és más anyagokat előállítani belőle), aztán el kell juttatni a fogyasztókhoz, és természetesen adót is kell fizetni utána. Egy uniós előírás miatt egy liter benzinnek csak a jövedéki adója jelenleg legalább 136 forint kellene, hogy legyen, a magyar kormány azonban a benzinárstop kapcsán ezt előbb 115, majd most 95 forintra csökkentette, átvállalva az árcsökkentés költségeinek jelentős részét, ez pedig nagy segítség a kereskedőknek is.

Jelenleg a legmagasabb benzinár Európában Hollandiában van, megközelítette a 820 forintot literenként, ezt követik a skandináv és egyes mediterrán országok. Finnországban, Dániában, Görögországban, Svédországban és Olaszországban 750 forint/liter környékén van a benzinár. Németországban is jelentősen emelkedtek az árak, jelenleg 739 forintot kell fizetni egy liter benzinért átlagosan a kutakon. A gázolaj Svédországban a legdrágább, 860 forint literenként, a finn és belga ár 750 forint/liter. Összességében az EU-ban átlagosan egy liter benzinért közel 641 forintot, egy liter gázolajért 625 forintot kell fizetnie a fogyasztóknak.

A szomszédos országokban is óriási mértékben nőtt a benzinár az elmúlt időszakban. Ausztriában egy liter benzinért 589 forintot, egy liter gázolajért 586 forintot kell fizetni jelenleg. Szlovákiában a benzin ára már átlépte a 600 forintot átlagosan, a gázolajé jelenleg 570 forint körüli szinten van. Romániában mind a benzin, mind a gázolaj ára átlagosan 550-600 forint körül van, azonban egyes töltőállomásokon már a legfrissebb adatok szerint 10-11 lejbe (765-841 forint) is kerül egy liter benzin.

Fotó: MTI/Beliczay László

A magyar kormány 2021. november 15-én üzemanyagárstopot vezetett be. Ennek keretében a 95-ös benzin és gázolaj kiskereskedelmi árát 480 forint/literes szinten maximalizálta, előbb február 15-ig, majd meghosszabbította 2022. május 15-ig. Ennek köszönhetően az elmúlt időszakban tapasztalt világpiaci áremelkedés nem érintette a hazai fogyasztókat. Jelenleg a 480 forint/literes hazai árszint Lengyelország után a második legalacsonyabb az Európai Unióban. Ha az üzemanyagárstop intézkedést nem vezették volna be, jelenleg egy liter benzinért 160 forinttal kellene többet fizetni (640 forintot), egy liter gázolajért pedig 237 forinttal többet (717 forintot).

Forrás: Origo

Mindez azt jelenti, hogy egy 50 literes tankolásnál 8-12 ezer forint maradhat a családok zsebében az üzemanyagárstopnak köszönhetően, üzemanyagtípustól függően. Az intézkedésnek markáns inflációleszorító hatása van, a jelenlegi 8,3 százalékos inflációt nagyjából 1 százalékponttal fékezi önmagában a benzinárstop (nemcsak önmagában azért, mert olcsóbb a benzin és a gázolaj, hanem azért is, mert így csökkennek a szállítási költségek, ezáltal például az élelmiszerárak is).

A kormány az elmúlt hetek újabb áremelkedése ellenére is kitart a benzinárstop mellett. Február végén a kormány a nagykereskedelmi árat is maximálta, ezzel a benzinkutak üzemeltetőinek segített. A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely újabb 20 forintos jövedékiadó-csökkentést jelentett be, ezzel pedig a kereskedőknek segít a kormány. Döntöttek arról is, hogy a 7,5 tonna feletti gépjárművek és a 3,5 tonna feletti külföldi gépjárművek csak a nagy nyomású kutakon tankolhatnak piaci áron (kivételt a mezőgazdasági erőgépek jelentenek, amelyek tulajdonosai továbbra is a 480 forintos áron vásárolhatnak). Ezzel biztosítják, hogy az intézkedés azokhoz jusson el, akiket céloz, a magyar emberekhez.

Kapcsolódó tartalom:

Gulyás Gergely: A kormány kitart a benzinárstop mellett

Orbán Viktor az EU-csúcsról: Magyarország energiaellátását biztosítottuk!

Marad a benzinárstop és biztosított Magyarország üzemanyag-ellátása
 

2022. március 11. 08:40
Saját nagymamája molesztált egy 10 éves kisfiút Alsózsolcán
A nő hajnalban ment oda az alvó gyerek ágyához, lehúzta a nadrágját és molesztálni kezdte, amikor pedig ellenkezett,...
Mentőhelikopter sietett a kerti zöldhulladék égetéshez Hódmezővásárhelynél
Megsérült egy nő és egy férfi is, mindkettejüket kórházba szállították.
Delta: 250 millió készpénz, százmilliós lefoglalások és több mint 3500 büntetőeljárás
A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére és felderítésére összpontosító DELTA Program első három hón...
Elképesztő horrorkaravánt vettek videóra az M7-esen
Több horrorkaraván láttunk már, de ilyet még sosem.
Ház tetejére zuhant egy kocsi, videón a döbbenetes baleset
Borzasztó autóbaleset történt egy Missouri állambeli Veterán Emlékcsarnoknál az Egyesült Államokban a napokban, a ha...
Orbán Viktor: Nem engedjük, hogy Brüsszel a háborúra hivatkozva még több pénzt vegyen el tőlünk
Szembe kell szállni, mert rosszul fogunk járni – hangsúlyozta a miniszterelnök vasárnapi közösségi oldali bejegyzésé...
Meghalt egy 13 éves tinilány, miután egy gerely fúródott a szemébe
Testnevelés órán történt a tragédia.
A Nagy Duett után visszatér a képernyőre az egykori tévés
Rendkívül népszerű műsorban vállalt szerepet.
Több száz méteres körben szóródtak szét a pilisborosjenői ház darabjai
Halálra égett egy 90 év körüli asszony Pilisborosjenőn. Valószínűleg elektromos zárlat miatt gyulladt ki a faház, ah...
Nyitrai Zsolt: akadálymentes a Voks 2025 online felülete
Akadálymentes a Voks 2025 online felülete, így a siketek és nagyothallók, valamint a látássérültek is elmondhatják v...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.
© 2025 TV2 Zrt.

A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség