Magyarország elérte a 4,3 millió beoltottat

Magyarország elérte a 4,3 millió beoltottat, ami nem lett volna megvalósítható, ha nem keresett volna az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlásával rendelkező oltóanyagok mellett más koronavírus elleni vakcinákat - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben, az uniós tagállamok európai ügyekért felelős miniszterek tanácsülésének szünetében kedden.

2021. május 11. 18:09

Varga Judit magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, a kínai és az orosz oltóanyagok az uniós veszélyhelyzeti engedélyezési rendszer keretein belül magyar hatósági engedéllyel bírnak, ez tette lehetővé a lakosság jelentős részének a beoltását.

A beoltottságot igazoló védettségi igazolványokkal kapcsolatban azt mondta, május végéig megállapodás születhet az okmányokról. Az Európai Unió azt szeretné, ha július elsejétől érvénybe lépne, és a valóságban is működőképes lenne a dokumentum - tette hozzá az igazságügyi miniszter.

Kérdésre válaszolva azt mondta: az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének témaválasztása önkényes, nem azokat a témákat veszi napirendre, ami az európai állampolgárokat tömegesen érdekli Európában. Ilyen például az európai őshonos kisebbségek jogvédelme - közölte. Reményét fejezte ki, hogy az uniós bizottság az előzetes online szakmai konzultáció eredményét kellő súllyal fogja figyelembe venni a jelentés elkészítéséhez, ahogy fajsúlyosabban említi majd meg a pozitív fejleményeket is. Ez utóbbiakat az előző jelentés félmondatokkal intézett el - mondta. Magyarország elvárja, hogy a jelentés készítői részlehajlás nélkül, semlegesen képviseljék a jogállamiság eszméjét - jelentette ki.

Bejelentette továbbá, hogy Magyarország a nap folyamán fogja benyújtani az Európai Bizottsághoz az uniós helyreállítási keret magyarországi felhasználásáról szóló nemzeti tervét.

A május 24-25-én tervezett uniós csúcstalálkozót előkészítő tanácsülés témáit ismertetve a klímavédelem kérdésével összefüggésben fontosnak nevezte, hogy a klímapolitika terén a további lépéseket minden tagállam érdeke szerint tegyék meg, illetve fontosnak nevezte a méltányos és tisztességes tehermegosztást is. Hozzátette: fontos, hogy a politikai iránymutatás megmaradjon a tagállamok kezében, nem engedhető meg a lakássági árak további emelése.

A nyugat-balkáni uniós bővítésről úgy vélekedett: fel kell gyorsítani a csatlakozási folyamatokat, ez ugyanis Európa gazdasági és a biztonsági érdeke is.

Az Európa jövőjéről május 9-én indított konferenciasorozattal kapcsolatban azt mondta, az online tervezett nemzetközi események mellett több magyarországi minisztérium és intézet számos rendezvénye és szakmai programja kínál majd lehetőséget arra, hogy a magyar emberek is hallathassák a hangjukat.

Magyarország álláspontja változatanul az, hogy Európa jövője erős nemzetállamokra épülő erős szövetségben képzelhető el - tette hozzá Varga Judit.

MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Már az édesapjánál is jobban játszik Cristiano Ronaldo fia
A futballsztár édesanyja szerint unokája már most sokkal ügyesebben kezeli a labdát, mint Ronaldo 11 éves korában.
Lependerítette magáról a rablót az idős nő
A 70 éves nő táskáját próbálta megszerezni egy fiatal férfi, ám alul maradt a táskáért folyó küzdelemben.
Tönkretették a szupermodell arcát és ezzel az életét
Drámai vallomás: az egykor gyönyörű nő alig tud tükörbe nézni, annyira elborzasztja a látvány.
Szokatlan erdei állatok jelentek meg Róma belvárosában - Videó
Az örök városban élők nyugalmát olyasmi zavarta meg, amire ők sem számítottak.
21 karátos arannyal készült a hollóházi Nimród porcelán készlet a Vadászati és Természeti Világkiállításra
Új kollekciót mutatott be a Hollóházi Porcelánmanufaktúra csütörtökön Budapesten.
Tények teljes adás, 2021. szeptember 23, csütörtök
GYILKOS - Kirabolt egy trafikot és brutálisan összeverte az eladót egy mezőpeterdi férfi. Most kiderült, hogy Németo...
Elkényeszteti az unokáit Nagy Feró
Szabályosan elkényezteti unokáit Nagy Feró. A Beatrice frontembere szinte mindent megenged nekik. A három kisgyerek ...
Egyszer szerepelt, máris sztárrá vált
Akkorát énekelt a Sztárban Sztár Leszek! harmadik válogatóján, hogy Tóth Gabi harcba szállt érte: azért, hogy ő lehe...
Egy igazi férfira vágytak, megkapták
Már csak két nap van hátra és megnyitja táncparkettjét a Dancing with the Stars, ahol nemsokára mindenki táncol! Dob...
Árverezi a vagyonát Lagzi Lajcsi
Az elsőfokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt mulatós zenész, Galambos Lajos a bírósági per lezárása után összeült ...