
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kiemelte: az intézkedések hozzájárultak ahhoz, hogy a gazdaság teljesítménye már most meghaladja a válság előtti szintet. A növekedés mértéke idén elérheti a 6,8 százalékot - tette hozzá.
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) mintegy 600 milliárd forintos keretösszeggel járult hozzá a gazdaság újraindításához - jegyezte meg. Köszönetet mondott továbbá az Európai Bizottságnak amiért hozzájárult, hogy a szabad forrásokat a lehető legrugalmasabban juttassák el a vállalkozásokhoz.
A gazdaságpolitika fókuszában a járvány alatt is a növekedés ösztönzése, a beruházások növelése és a versenyképesség javítása áll - húzta alá az államtitkár.
Az Európai Unió új, 2021-től induló programozási időszakáról szólva elmondta, hogy a tárgyalások zajlanak az unióval. A kormány célja, hogy a fejlődni kívánó vállalatok minél gyorsabban pénzhez jussanak, ezért 536 milliárd forintos összeggel az első felhívásokat már megjelentették - mutatott rá.
Az előző pénzügyi ciklushoz képest másfélszeresére emelik a kis- és közepes vállalkozásoknak és a kutatás-fejlesztésre szánt összegeket - ismertette. Utalt arra, hogy a kormány fő célja a vállalkozások hozzáadott értékének a növelése, illetve a fejlesztendő térségek felzárkóztatása.

Beszélt arról is, hogy a 2014-2020-as fejlesztési időszakhoz még számos jelenlegi feladatuk kötődik, a Ginop teljes, 3300 milliárd forintos keretösszegéből eddig 3200 milliárd forint értékben támogattak projekteket. A programok keretében 421 ezer ember képzését, 490 ezer munkahely megőrzését vagy új munkahely létesítését segítették, illetve csaknem 18 ezer mikro-, kis és közepes vállalkozást támogattak - sorolta.
A korábbi fejlesztési időszak tanulságai, hogy fel kell készülni a váratlan fordulatkora, ezért rugalmasságra van szükség, továbbá egyszerre fontos a kitörési pontot jelentő gazdasági szereplők és a legelmaradottabb régiók támogatása - összegezte a PM képviselője.
Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a konferencián elmondta: Magyarország elsődleges célja, hogy 2030-ra az öt legélhetőbb ország egyike legyen. Éppen ezért a kormány prioritásként kezeli a gazdasági és társadalmi versenyképesség növelését, egyebek mellett a kis- és közepes vállalatok támogatását, illetve a kutatás-fejlesztés és a digitalizáció ösztönzését.
Magyarország elmúlt 10 évének fejlesztési politikája történelmi sikernek tekinthető; ehhez az Európai Unió "bőséges" támogatásai nagymértékben hozzájárultak - vélekedett az államtitkár. Az elért eredmények közül kiemelte többek között azt, hogy 2010 óta egyedülállóan a térségben az ország minden régiója felzárkózási pályán haladt, továbbá egymillió új munkahely jött létre itthon.
MTI/Fotó: MTI/Kovács Attila

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen