
Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton
Egy konferenciára utazott a Szegedi Tudományegyetem egyik hatodéves orvostanhallgatója még február végén a spanyolországi Gran Canariára, amikor felszállás után alig húsz perccel arra ébredt, hogy valaki az előtte lévő sorban segítségért kiabál, pillanatokkal később pedig életveszélyes helyzet alakult ki egy utasnál – idézte vissza a megrázó esetet hétfőn a Szegedi Tudományegyetem közleményében.
Csak annyit láttam, hogy az előttem lévő sor teljes szélességében rángatózik, de nem tudtam, mi történt
– mesélte a fiatal az egészségügyi vészhelyzetet, hozzátéve, pillanatok alatt óriási pánik alakult ki a fedélzeten. A légiutaskísérők a hangosbemondón érdeklődtek, hogy az utasok között van-e orvos vagy egészségügyi dolgozó, Szabó András pedig nem habozott, megkérte a mellette ülő utast, hogy emeljék ki a beteget és vigyék hátra.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A fiatal orvostanhallgató megvizsgálta az epilepsziás rohammal küzdő beteget, majd felmérve a fedélzet felszereltségét és gyógyszerkészletét döntenie kellett, hogy hajtsanak-e végre azonnal kényszerleszállást. A pilóta ugyanis elmondta, ha tovább mennek, két és fél órát repülnek víz fölött, és nem fognak tudni visszafordulni.
András azt tanácsolta, inkább szálljanak le, mert úgy látta, nem biztos, hogy azt az állapotot egész úton tudják majd tartani.
A Discover Airlines járata végül a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren hajtott végre kényszerleszállást, ahol a beteget átadták a mentőknek.

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó