
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az írországi Corkban karácsonykor megkéseltek egy ötvenes éveiben járó nőt. A késeléssel az 56 éves magyar férfit, N. Lászlót gyanúsítják, aki a nyomozás eddigi információi szerint veszekedett a nővel, majd a támadó egy filézőkéssel rátámadt. A mentőket az eset szemtanúi, az áldozat fia és menye hívták ki.
A mentők stabilizálták a sérült nő állapotát, közben az ír gárdisták pedig elfogták a késelőt, akinek csütörtökön már a bíróság előtt kellett volna felelnie tettéért, de a tárgyalás végül tolmács hiányában elmaradt.
N. László birtokában a kés mellett egy balta is volt, valamint a nő elleni súlyos testi sértés mellett azzal is megvádolták, hogy megsebesített egy fiatal férfit.
A vádlott ügyvédje, David O'Meara elmondta, hogy N. László fenntartja magának a jogot, hogy egy későbbi időpontban óvadék iránti kérelmet nyújtson be, és ingyenes jogi segítségért folyamodott, amit a bíró engedélyezett számára - írta meg a The Irish Times.
A következő tárgyalás időpontját január 11-re tűzte ki a bíróság.
A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen